Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Magyar Szocialista Párt ma tartotta elnökségi ülését, ahol többek között a párt vezető testülete arról is döntött, hogy hogyan fognak eljárni az európai parlamentben a Sargentini jelentés kapcsán. Íme a párt álláspontja.

Nem hagyta cserben szavazóit az MSZP és hiába sugalmazta a Nyugati fénytől a Pesti Srácokig szinte valamennyi orgánum az MSZP megszavazza az előterjesztést – jelentette be facebook oldalán Ujhelyi István európai politikus.

Mint fogalmaz:

A Magyar Szocialista Párt elnökségének mai döntése értelmében a párt Európai Parlamenti képviselői meg fogják szavazni a Sargentini-jelentést. Ez hazafias kötelességünk a magyar emberek és Magyarország érdekében.

Amikor az Európai Parlament és az európai közösség a magyarországi jogtiprásokat, a demokratikus intézményrendszer leépítését és az állami szintű korrupciót kéri számon a magyar kormányon, akkor éppen, hogy a magyar állampolgárokat védi a Fidesz hatalmi gátlástalanságával szemben. – írja oldalán a politikus.

A párt politikusa mindemellett egy fényképet is megosztott. Úgy tűnik az MSZP nem csak a lelkiismeretére hallgat, de eldöntötte felveszi a harcot a jobboldallal. Azzal a jobboldallal aki az elkövetkezendő napokban az MSZP minden politikusát és tagját hazaárulónak fogja bélyegezni a jelentés megszavazása miatt, függetlenül attól, hogy miről szól ez a jelentés.

Az MSZP ezért egy közérthető felvilágosító anyagot is készített:

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: