Lázár János - Fotó: Makó Híradó
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Augusztus közepén nevezték ki Lázár Jánost a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztosnak.

Azon túl, hogy a kinevezés ténye meglepetés volt – Lázár az új ciklusban nem kapott kormányzati tisztséget -, az is kérdéseket szült, hogy Lázár miért vállalta el ezt a feladatot.

A kormány erős kontroll alatt tartja a területet, a holdudvar megélhetését is sikerült biztosítani a dohányárusító helyek kiosztása során. Mi szükség van akkor egy miniszterelnöki biztosra?

Kérdéseikkel a Menedzsmentfórum megkereste Lázár Jánost, valamint a mandátumát meghatározó kormányzatot is. Két dolog derült ki: konkrét döntésekre, intézkedésekre vonatkozó javaslatok még nem készültek, de Lázár nem tekinti álfeladatnak a megbízást, a tőle megszokott teljes lendülettel veti bele magát a nemdohányzók érdekeinek még erősebb érvényesítésébe, miután tájékozódott a piaccal kapcsolatban.

Ami – tegyük hozzá – nem fog a nehezére esni, mivel a piaci szabályok újraértelmezésében vastagon közreműködött jó ismerőse, Sánta János, akinek az érdekeltségébe tartozik az egyik dohányipari cég, a Continental. (A piac átalakítását előkészítő törvényjavaslat anno megjárta Sánta számítógépét is, mint az akkor még megjelenő Népszabadság megírta.)

Lázárról közismert továbbá, hogy nagyon ellene van a dohányzásnak, ha rajta múlna, drasztikusan visszaszorulna a piac. Különösen háklis arra, ha fiatalok dohányoznak – derült ki azokon a Kormányinfókon, amelyeket még ő vezetett.

“Ha rajtam múlna, teljesen betiltanám a dohányzást” – mondta még 2013-ban egy tájékoztatón. Ez pedig előrevetíti, hogy milyen megközelítéssel lát hozzá munkájához miniszterelnöki biztosként.

Mikor Lázárt kerestük a kérdéseinkkel, hogy mennyire akarja felforgatni a 2013 óta fennálló rendet a dohánypiacon, hogyan alakulhat a cigaretta ára a következő időszakban, milyen szigorítást tervez a dohányzásra kijelölt helyek szabályozásában, azt a választ kaptuk, hogy egyelőre a tájékozódásnál tart a biztos, a szóba jöhető intézkedésekről később tájékoztatják a nyilvánosságot. Egy kollégája ugyanakkor elárulta portálunknak, hogy Lázártól kemény javaslatok várhatók, ő nem szokott puhán hozzáállni a feladatokhoz.

A feladatkör leírása alapján is elmondható, hogy nem jelentéktelen feladatot kapott Lázár. Egyebek mellett a Pénzügyminisztériummal összedolgozva mostantól részt vesz a jövedéki adóval, illetve általában a dohányáruk adóztatásával kapcsolatos közép- és hosszútávú stratégia megalkotásában, valamint a biztos dolga lesz az egységes dohánypiaci felügyelet létrehozásával kapcsolatos kormányzati koncepció megalkotása is. Továbbá a hazai dohánytermesztéssel összefüggő feladatokat is el kell látnia.

Érzékeltetésül, hogy mekkora piacról van szó: csak a dohánytermékek után a költségvetésbe 187,5 milliárd forint folyt be jövedéki adóként idén január és július között.

A legutóbbi Kormányinfón megkérdezték a kormány illetékesét is, hogy mit várnak Lázártól. Gulyás Gergely miniszter kiemelte, hogy a miniszterelnöki biztos hatáskörét meghatározza a poszt statútuma, “de ezen belül elég nagy szabadsággal rendelkezik”.

Gulyás arra nem vállalkozott, hogy megmondja, mi a legfontosabb teendője a miniszterelnöki biztosnak a nemdohányzók védelmében, ezt – mint mondta – meghagyja Lázárnak. A miniszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kormány nagyon fontosnak tartja a nemdohányzók védelmét, és várják a miniszterelnöki biztos javaslatait.

“Hogy ez rendeletmódosítást, törvénymódosítást igényel, vagy másfajta intézkedést, akár az egészségügy területén, gondolok itt például a szűrővizsgálatokat, ennek eldöntése a biztos feladata” – közölte Gulyás.

Ami azt jelenti, hogy nem csak a Pénzügyminisztérium, de az egészségügyért felelős Emberi Erőforrások Minisztérium apparátusával is együtt fog dolgozni Lázár, ezen a területen is javaslatokat tehet. Ez két kulcsterület a kormányban, tehát semmiképpen nem állítható, hogy Lázár kamu megbízást kapott volna.

Forrás: MenedzsmentFórum


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: