Szeged, 2018. március 1. Czeglédy Csaba nyilatkozik miután elhagyta a Szegedi Fegyház és Börtönt 2018. március 1-jén. Az ügyészség a hivatalos képviselõjelölt Czeglédy mentelmi joga miatt megszüntette a bûnszervezetben, üzletszerûen, különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bûntettével gyanúsított politikus elõzetes letartóztatását. Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselõ, ügyvédként az MSZP és a DK is jogi képviseletét is ellátta több ügyben. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Sikerült megtalálni a hatalomnak azt a bírót aki eladja a hivatását, becsületét nekik?

Ha minden igaz, akkor Czeglédyt eddig még ki sem hallgatták ebben az ügyben, de már lezárták a nyomozást. Pont úgy jártak el, mint Simon Gábor esetében, akit szintén nem hallgattak ki, de azért mégis csak kényszerítő eszközökkel (előzetes letartóztatás, bilincsben vezetgetés) pofoztak tudom is én miért.

Az egész nevetséges… S mégsem nevetünk…. Sikerült megtalálni a hatalomnak azt a bírót aki eladja a hivatását, becsületét nekik? Mert az indokok olyannyira nevetségesek, egy valós igaz bíróság előtt sem állnának meg…

További 3 hónappal meghosszabbította a bíróság hétfőn az előzetesben lévő Czeglédy Csaba letartóztatását, és az is eldőlt, hogy már a korábban felmerült 50 millió forintos óvadék ellenében sem kerülhet szabadlábra.

A Szegedi Járásbíróság megszüntetné 50 millió forint óvadék ellenében Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását, azonban mindkét oldal fellebbezett a döntés ellen.

A Csongrád Megyei Főügyészség kérte, hogy tartsák fenn továbbra is az eddigi kényszerintézkedéseket, mivel szerintük másképp fennáll a bűnismétlés, illetve az eljárás meghiúsításának a veszélye. Czeglédy ügyvédei szerint viszont ez képtelenség, hiszen az érintett cégei már nem működnek, ha akarná sem tudná elkövetni a bűnismétlést, a nyomozás pedig már lezárult, az iratismertetésnél tartanak, így meghiúsítani sincs mit.

Czeglédy viszont azért fellebbezett, hogy csökkentsék az óvadék összegét, hiszen zár alá vették a vagyonát, nem tudná miből kifizetni az 50 milliós óvadékot.

A baloldali poltikus-ügyvéd hétfőn kapta meg a törvényszék döntését, amelyben az ügyészség indítványát fogadták el, így az óvadék lehetősége megszűnt. Ugyancsak hétfőn a Szegedi Járásbíróság elsőfokon még három hónappal meghosszabbította előzetes letartóztatását – mondta névtelenséget kérve egyik ügyvédje.

Czeglédy Csaba védőjével együtt fellebbezést jelentett be, és ismételten indítványt tettek óvadék megállapítására, arra hivatkozva, hogy a nyomozás augusztus elején befejeződött.

Czeglédi ellen bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt van folyamatban eljárás. Az ügyészség szerint a szombathelyi önkormányzat volt szocialista képviselője olyan diákmunka-közvetítéssel foglalkozó céghálózatot alakított ki 2011 és 2017 között, amelynek tagjai nem vallották be az áfát és a személyi jövedelemadót, vagy ha mégis, nem fizették be.

Érdekes, a sokkal súlyosabb bűncselekménnyel gyanúsított Gyárfást meg simán kiengedték, másnap már le is lépett külföldre.
Magyarok, tényleg ilyen országot akartok? Ahol az uralkodó egyház ezermilliárdokat lop? Az ügyészség és a rendőrség politikai leszámolásokban segédkezik? Minden demokratikus intézményt megszüntettek, az embereket megfosztották a jogaiktól. Nem volt elég a nácik diktatúrája?

Forrás: HVG / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: