Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nah? Mit lép a legfőbb ügyész úr erre?

Feljelentést tesz az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének kórházakat érintő megállapításai alapján.
Domokos László a Magyar Idők hétfői számában megjelent interjúban úgy fogalmazott, hogy pénzügyi szempontból “botrány” és “anarchia” jellemzi az egészségügy egyes területeit.
Erre reagálva Korózs Lajos MSZP-s politikus szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, különösen nagy összegre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalások, hivatali visszaélések, hűtlen és hanyag kezelések miatt tesz feljelentést ismeretlen tettesek ellen. Egyszerű a dolga Polt Péter legfőbb ügyésznek, mert Domokos László neveket, címeket tud, amelyeket egy pillanat alatt átadhat neki – fogalmazott.
Egy őszi döntés hangulati előkészítéséről van szó: kancellárokat fognak kinevezni a kórházak élére, majd az intézmények államosítása után nagy valószínűséggel “a mutyik államosítására” is sor kerül – tette hozzá.
Az MSZP-s politikus azt mondta, az ÁSZ-elnök megállapításai szerint a kórházigazgatók olyan kérdésekben akartak mindig üzletelni, hogy melyikük szerezze be a gyógyszereket vagy ki üzemeltesse a konyhát, a mosodát. Egy témáról biztosan nem szól ez az egész: a betegekről és az egészségügy helyzetéről – vélekedett Korózs Lajos.
Felidézte a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egy közelmúltbeli jelentését, amelynek értelmében a 75 évesnél fiatalabban meghaltak mintegy 42 százalékát meg lehetett volna menteni.
A szocialista bizottsági elnök azt hangoztatta, hogy Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások korábbi miniszterének felelnie kell, hiszen a kórházak államosítása hat éve kezdődött, és a folyamat idején végig ő vezette a tárcát. El kell mondania, hogy tudott-e a bűncselekményekről. Ha igen, közölnie kell, hogy milyen intézkedéseket tett, ha viszont nem, akkor még nagyobb a baj, mert ez azt jelentené, hogy hat éven át nem volt gazdája az egészségügynek – jelentette ki.
Az is kérdés, hogy Kásler Miklós, a jelenlegi emberierőforrás-miniszter tesz-e feljelentést, annál is inkább, mert ő is intézményvezető volt, és nem egyértelmű, miből származott az évi 58 millió forintos jövedelme – mondta Korózs Lajos.
Korózs Lajos – MSZP
Újságírói felvetésre reagálva az MSZP-s politikus jelezte, hogy várja az állásfoglalást a Magyar Kórházszövetségtől, amely rendkívüli elnökségi ülést hívott össze az ügyben.
Egy másik kérdésre válaszolva kijelentette, hogy pártja biztosan nem támogatja a kancellári rendszert. Nyolc év alatt több mint 600 milliárd forintot kivontak az egészségügyből, és attól nem lesz több orvos és jobb technika, hogy kancellárokat neveznek ki – indokolta álláspontjukat.
Ha a stadionok helyett a kórházakba fektetnék annak a töménytelen pénznek csak egy részét, nem itt tartana a magyar egészségügy…
Forrás: MSZP / BalraMagyar

Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: