Olyat aláztak a Fideszre, amely könnyen megfojthatja a kormánypártot


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Ritkán mondok ilyet, de zseniális a húzás.

Ilyen az, amikor a Fideszt a saját csapdájába ejtik. Ugyanis a Kétfarkúak cseles csapdát eszeltek ki a kormánypártoknak a Fidesz fellegvárában Felcsúton.

A Sztárklikk az egyik legnagyobb baloldali politikai magazin számolt be az akcióról – amikor hivatalossá vált, hogy a Magyar Kétfarkúkutya Párt a Fideszéhez hasonló nevű jelölttel vesz részt a felcsúti időközi polgármester-választáson, sokan kiakadtak a fideszes szimpatizánsok között. Pedig akkor még nem is tudták, hogy az azonos név csak a kezdet.



Az augusztus 12-re kitűzött választásra azért van szükség, mert az eddigi településvezető, Mészáros Lőrinc (Fidesz-KDNP) lemondott tisztségéről. Orbán Viktor strómanja azzal indokolta lépését, hogy vállalatai irányítása egész embert kíván.

Akkor még úgy hitte, könnyű dolga lesz, hiszen csak bejelenti, hogy kit szeretne utódjának és minden megy a maga útján. Nem így történt.

A Kétfarkúkutya Párt ugyanis talált egy pont ilyen nevű jelöltet, akit elindítottak Mészáros Lőrinc jelöltjével szemben. Azonnal fel is zúdultak a Fideszben, hiszen ilyen kegyetlen aljassággal még sosem találkoztak.

A viccpárt most úgy látszik szintet lépett, ugyanis a Fejér megyei faluban a hasonló nevű jelöltnek hasonló plakátot is nyomtattak. Magyarán pont úgy néz ki a Kétfarkú jelöltjének a plakátja, mint egy fideszes plakát.

Forrás: Sztárklikk


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük