Nagyon kezdenek eldurvulni a dolgok a Hír TV háza táján – Maffia módszerekkel nyomul az új vezetés


Hír TV - Fotó: Népszava
Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen



Szikszai végülis rendes, mert még a Keresztapa is biztosít választási lehetőséget: “Vagy az aláírásod vagy az agyvelőd kerül a papírra!” Az illető pedig szabadon dönthet.

 

Szikszai Péter szerint nincs szó összevonásról az Echo Tv-vel, de rivalizálásról sem. A Népszavának azt mondta: nem zsarolták meg a Hír Tv munkatársait, csupán választási lehetőséget kínáltak nekik.

A televízió hangnemében, a műsoraiban és a szerkesztési elveiben is olyan lesz, mint a G-nap előtti – mondta a Népszavának adott interjújában Szikszai Péter, aki az e heti hatalomátvétellel ismét a Hír Tv vezérigazgató-helyettese.



Szimbolikusnak nevezte, hogy más az első nap műsort vezetett például Földi Kovács Andrea, aki akkor mondott fel, amikor – mint fogalmaz – Simicska Lajos mindenkit elküldött melegebb éghajlatra.

Szikszai Péter azt ígérte, hogy a régi-új Hír Tv-ben lesznek kemény kérdések: „Már a mostani Híradóban is lesznek olyan anyagok, amiben a riporterek keményebb kérdéseket tesznek fel politikusoknak. Nézni kellene az adást, és akkor mindenkinek feltűnne, hogy ez a helyzet. De értem ennek a lényegét, sosem fogjuk megírni egymásról, hogy milyen okosak és szakszerűek vagyunk, ez egy ilyen műfaj, én el tudom fogadni.” Hozzátette, hogy az ellenzékből is bárkit szívesen látnak, bár szerinte „egy jobboldali hírfogyasztónak szóló televízióban egy baloldali politikus elkapcsolási faktor, és fordítva”.

Szikszai kimondta azt is, hogy a nézettség szempontjából nem éri meg behívni a másik oldalt:



A saját tábornak szól a tévé. Aki Szanyi Tibort akarja látni, az másik csatornát néz. De ugyanez van az írott sajtóban is, az szintén a saját tábornak szól.

Arra a kérdésre, igaz-e, hogy megzsarolták a híradó-szerkesztőség munkatársait, hogy ha sokan felállnak közöttük, akkor bezárják a tévét és mindenkinek mennie kell, Szikszai azt mondta: nem ez történt: „Nem zsaroltuk őket, hanem munkát kínáltunk, aki nem kérte, az felállhatott és elmehetett. De ha sokan mennek el, akkor a tévé nem tud működni és akkor valóban be kell zárni.

Ez nem zsarolás volt, hanem választási lehetőség.

Persze voltak feltételeink, a már említett jobboldali szemlélet, de aki ezt elfogadja, azzal együtt tudunk dolgozni”.

Az interjúban szó esett a Hír Tv és az Echo Tv vezetésének a rivalizálásáról is, de szikszai szerint ennek semmi alapja nincs, egyébként sem lehetnek rosszban egymással, hiszen az Echo Tv most épp folyamatosan kisegíti a Hír Tv-t.

Szikszai az egyik legfontosabb feladatnak nevezte, hogy a több száz ember ne kerüljön utcára: „Hogy mi lesz a vége, azt most nem tudom megmondani. Önök is írták, hogy lesz majd egy hard pornó és szoft pornó felállás, vagy éppen versenyezni fogunk, de az utóbbiban nem hiszek…”

“Nézettségi okok miatt nem éri meg behívni a másik oldalt”… Ezt a szektás szar dumát, szerettem a Hír TV-t, Szabadfogás, Sznobjektív, stb… de ezeknek úgy is vége lesz…

„egy jobboldali hírfogyasztónak szóló televízióban egy baloldali politikus elkapcsolási faktor, és fordítva.”
Ugye érezzük, tisztelt kommunikációs szakemberek, hogy ez a magyar társadalom egyik legsúlyosabb problémája. Tudjuk, ugye, hogy egy magát minőséginek valló sajtóorgánumnak pontosan ezen beidegződés kiradírozása lenne a legfontosabb feladata? (A független tájékoztatás után.) Nem pedig ennek az árokásó ostobaságnak a kiszolgálása.

A legfontosabb kérdés megint az lesz: “Elég sima, tiszta a nyelvem az ön, hátsójának a kinyalásához?”

Forrás: HVG / BalraMagyar


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.