2018. január 10. Ungár Péter (LMP) interjú. Fotó: Vajda József
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ungár nehéz eset. Egy vagyonnyi pénzen ül, amit a papájától örökölt, anyja a NER főideológusa, abszolút bennfentes.

 

Ungár gyerekkora óta a hatalom közelségét szívja magába, és persze a NER leglényegét, hogy ha pénzed van –  hatalmad van, ha hatalmad van – pénzed van. Az erőszakos, bárkin átgázolós lét kifizetődik, csak tolni kell tekintet nélkül a veszteségekre.

Petike nyilván különleges, nagy dolgokra született, és nyilván baromira okos is, és kitartó, és minden más kiválósággal felvértezett. Nyilván a csúcsra tör, miközben a füléből is tesztoszteron spriccel kétfelé…

Az LMP politikusa egyik újonnan vásárolt lapjának adott interjút. Ungár úgy látja, a vidéki sajtó eszköz, nem pedig cél.

Ahogy korábban megírtuk, vidéken terjeszkedik Ungár Péter médiahálózata, ehhez tartozik a politikus által csak nemrég megszerzett szentgotthárdi honlap, a 9970.hu is. Az LMP-s képviselő a vásárlás apropóján most interjút adott a lapnak.

Arra a kérdésre, hogy akkor a 9970 mostantól pártlap lesz-e, azt mondta, nem.

Világos és nagyon egyértelmű világképpel rendelkező lap lesz, de ahogy én azt sem gondolom, hogy létezik objektív újságírás, úgy abban sem hiszek, hogy a propagandának egy másik propaganda lenne az ellenszere. Sőt, ez a lap elsősorban azoknak fog szólni, akiknek elege van a mindent leegyszerűsítő propagandából. – fogalmazott Ungár.

A politikus arról is beszélt, hogy egy ideje már gondolkodott azon, hogy befektet a vidéki nyilvánosságba, az április 8-i választás pedig tovább erősítette ezt a tervét.

“Az ellenzék úgy viselkedik, mintha az ország csak és kizárólag Budapestből állna, a Fidesz meg közben nevetve hozza az újabb kétharmadot” – mondta, hozzátéve, hogy az ellenzéknek akkor van esélye, ha minden egyes választót ugyanannyira fontosnak tart majd, “ehhez viszont szükség van arra, hogy mindenkihez el tudjuk juttatni az üzeneteinket”.

Ungár azt is mondta, hogy ellenzéki politikusként az a célja, hogy leváltsa a Fideszt, ehhez “a vidéki sajtó eszköz és nem cél, de szerintem a legfontosabb eszköz”.

Az interjúban megerősítette, hogy tovább kíván terjeszkedni a médiapiacon, de azt nem tudni, hogy ezt már meglévő újságok felvásárlásával, vagy teljesen új lapok indításával tervezi.

“Folynak az egyeztetések, így részletekről nem szeretnék beszélni, de az biztos, hogy az én szívemhez Szombathely városa nagyon közel áll, így garantálhatom, hogy ott is lesz olyan lap, amely rá fog kérdezni például arra, hogy miért válik minden közepes eső után kajakpályává a város” – mondta.

Ungár arról is beszélt, hogy “a sajtó sajnos vagy nem sajnos, de egy költséges műfaj, pénzügyileg pedig a Fidesszel nem lehet felvenni a versenyt”. Hozzátette, hogy sokszor elmondta, mivel jelentős vagyont örökölt, így pontosan tudja, hogy a felelőssége is nagyobb. “Ezért ami tőlem telik, azt megpróbálom megtenni”.

A maszk amit nap mint nap mutat, mint közszereplő, leesett egy pillanatra részegségében.
Persze lehet mentegetni, hogy beleszületett, ezt látta maga körül, meg minden ember a környezete produktuma és hasonlók, de ezek legfeljebb magyarázzák a személyiségét és viselkedését, viszont aligha mentség. A lényeg, hogy egy ócska alak, az, hogy mi miatt, az másodlagos, nem?

Forrás: HVG / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: