Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Karácsony Gergely Zugló polgármestere, az MSZP-Párbeszéd korábbi közös miniszerelnök-jelöltje nagy-interjút adott.

Csak látszólag volt kiemelkedő az országgyűlési választáson a részvételi arány, valójában még bőven több szavazóra van szükség a Fidesz leváltásához – mondta el Karácsony Gergely a Vasárnapi Híreknek.

Kialakult egy spontán állampolgári mozgalom a taktikai szavazás mellett, amit sok civil szereplő is ösztökélt, miközben a pártok egy jelentős része mindent megtett azért, hogy ez ne következzen be” – fogalmazott Karácsony. Mint mondta, az ellenzéki pártok egymással birkóztak, egymás táborából próbáltak toborozni, miközben „valahogy elfeledkezünk arról, hogy van a társadalomnak egy másik fele, amit meg kellene győzni arról, hogy az ország rossz úton jár.”

Ugyanakkor, mint mondta, „szerencsére úgy tűnik, a választópolgárok kezdik elsöpörni a jelenleg létező pártstruktúrát.” Még nem tekinti veszett ügynek a közelgő újabb választásokat, a szerencsétlen kimenetelű időközi szavazások ellenére sem. A sikerhez azonban nem elég jó független jelölteket találni; a szavazóknak ennél több kell ahhoz, hogy beálljanak az ellenzék mögé.

„Az ellenzék politikai horizontja most be van szűkülve arra a világra, amit a Fidesz teremt. De vannak, lehetnek más világok is.”

– nyilatkozta a politikus. Mint elmondta, ha lenne az ellenzéknek markánsan saját válasza az országot érintő alapvető politikai kérdésekre, maguktól kerülnének elő azok, akik a szavazók szemében is hitelesen képviselhetnék ezeket.

De hiába, hogy rengeteg szavazó és az ellenzéki pártok is azt mondják, hogy a Fidesz világa, világképe egy „rossz film” – fogalmazott Karácsony –, az ellenzéki pártok még mindig nem álltak elő a saját mozijukkal. Pedig a választási győzelemhez „saját víziót és világképet kell felépíteni, és szeptembertől ezt a másik mozit kell bemutatni”.

Mint Karácsony hozzátette, kapásból 10 ideológiai-világnézeti ügyet tudna mondani – a hajléktalanságtól, az alapjövedelemtől az automatizáción át egész a baloldal Európához való viszonyáig –, amit kellően átbeszélve az építkezés alapjául lehetne venni. Attól sem tart, hogy az ország nagyja tényleg meggyőződéses fideszes lenne.

„A baloldali politikusok egy része a lelke mélyén meg van győződve arról, hogy a magyar társadalom valójában jobboldali. Ezért rejtegeti a baloldaliságát – ha van neki olyan egyáltalán.”

Mint Karácsony hozzátette, a felmérések ezzel szemben azt mutatják, a társadalom a legtöbb kérdésben baloldali és egyenlőségpárti beállítottságú. Csak addig fogják a Fidesz világában keresni a maguk igazát, amíg nem ismernek másikat.

Forrás: Vasárnapi Hírek, Sztárklikk

Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: