Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Több mint érdekes a két ország valuta árfolyama már jó ideje…

 

A kereskedelmi háborús feszültségek új erővel törtek elő, és szinte az egész világon lenyomták a tőzsdeindexeket.

A magyar BUX sem kivétel, de valamivel jobban megúszta az európai átlagnál. A forint is gyengült, egy forinttal van lejjebb az euró, amiben a török helyzet is szerepet kaphat. Erdogan unortodoxiája kezd nagyobb lendületet kapni.

Trump újabb 200 milliárd dollárnyi kínai árucsomagra hirdetett ki vámokat, amire a kínaiak is felháborodottan reagáltak. Ez ma csúnyán agyonvágta a napokban egyébként nagyon kedvező tőzsdei klímát. Már reggel Ázsiában is pocsék volt a hangulat, Sanghajban 1,8 százalékkal esett az index.

Hasonlóképpen folytatódott Európában, a német, francia index másfél százalékos, a brit 1,1, a milánói 1,6 százalék mínuszban zárt.

A török líra hatalmasat esett, több mint két százalékot, miután Erdogan elnök elkezdett kamatcsökkentést emlegetni. Nemrég a választások előtt hatalmas kamatemeléssel stabilizálták az árfolyamot, de miután az elnök nyert és még több hatalmat kapott, úgy látszik, ez már nem fontos.

A hét elején, beiktatása utáni egyik első rendelete az volt, hogy a jegybanki tisztségviselők kinevezésébe belepiszkáljon. A Boszporusz Géniuszának régi mániája, hogy a magas kamat magas inflációt okoz, holott a közgazdászok szerint az ok-okozat teljesen fordított: a magas inflációt magasabb kamattal lehet orvosolni.

Befektetésre alkalmatlan

Halálspirál alakult ki a török líra és a bankrészvények között – írta az Asia Times. A török bankok ugyanis rákényszerülhetnek devizakitettségük csökkentésére a romló líra miatt (lírát kell devizára cserélniük), ami még tovább ronthatja a lírát. Az isztambuli tőzsdén hatalmasat zuhantak az utóbbi időben a bankok. A török részvények értéke devizában ma majdnem nyolc százalékkal zuhant.

A Bloomberg is csúnya képet fest Törökország állapotáról. “A befektetők nyugtalanok amiatt, hogy Recep Tayyip Erdogan erősíti szorítását a török gazdaságon.” “A NATO igazi problémája nem Trump, hanem Törökország.” “Erdogan új dinasztiája befektetésre alkalmatlanná teszi Törökországot” – ilyen címeket lehet olvasni. (Az elnök másik sürgős dolga volt ugyanis egyik rokonát pozícióba helyezni.)

A forint az érdekes módon nem úgy viselkedik, mint ha Uniós ország pénze lenne. Tökéletesen elszakadt az Eurótól. Pedig kifele úgy kéne viselkednie mint az Eurónak. Vagyis vele együtt emelkedik és süllyed az árfolyama, helyette unión kívüli ország pénzeivel mozog együtt.

Most is pl mi közünk a török lírához ? De nem is ez az érdekes,hanem az,hogy gyakorlatilag az orosz rubel az a mi ha esik ,ha fúj – nálunk beállt 4.4-4.5 Ft-ra és onnét szerintem már jó pár éve nem is mozdul el.

Ha csökken, ha nő a forint árfolyama, a rubel 4.4 Ft

Forrás: PrivátBankár / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: