Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nem ez az első és vélhetőleg nem is az utolsó, amikor egy reklám nem egészen úgy sül el, mint ahogyan azt a tervezője megálmodta.

Néha forintmilliárdok is elmennek egy-egy reklámkampányra annak érdekében, hogy minél több fizetőképes ügyfelet szerezzenek a cégek. Mégis néha egy félresiklás elég ahhoz, hogy egy márka ne híres, hanem hírhedt legyen. Ebben a műfajban van olyan, hogy tudatosan helyeznek el egy reklámplakátot olyan helyre, ahol nem igazán lenne keresnivalója.

Mint például, amikor Ambrus Attila azaz a “Viszkis rabló” életéről készült filmet reklámozták egy OTP fiók felett.

A mai képünk ugyanebben a műfajban készült. Hogy is fogalmazott Hofi? Ugyanaz az emelet, csak másik ajtó. Az a plakát, mely immár budapestiek százezreinek csalt mosolyt az arcáról bizonyosan nem ilyen megfontolásból született. Mert valljuk be őszintén, miért fűződne érdeke egy banknak abból komplett hülyét csinál magából.

A kép, melyet olvasónk küldött Budapest egyik legforgalmasabb közterületén, az Örs Vezér terén készült. Első ránézésre minden rendben van ezzel a Cofidis reklámmal:

6,9% THM tök olvasható. De a 6,9-en kívül semmi sem stimmel, ha jobban megnézzük.

Úgy van a “jó munkás embereknek” sikerült fejjel lefelé felcsapniuk a gigahírdetést a 2-es metró végállomásánál. Ha valami, ez bizonyosan nem növelte meg a bizalmat a bankkal kapcsolatban.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: