Lovász László, MTA Elnök - Fotó: Tudomány Science - Blog.hu
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Döbbenetes levelet hozott nyilvánosságra az MTA az egyik elismert kutatójuk írását

 

A Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtani Kutatóintézete a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra Demény Attilának, az MTA rendes tagjának az írását, amely arról szól, milyen egy kutató élete Magyarországon.

A Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium egy június 12-én küldött e-mailben jelezte, hogy az Orbán-kormány a tárca felügyelete alá helyezte a MTA kutatóintézeteinek járó támogatás elosztását, a tudomány függetlenségét féltő aggályokra pedig Schmidt Mária hetilapja, a Figyelő listázással válaszolt, és elővette a neki nem tetsző akadémiai kutatókat.

Ennek kapcsán Demény Attila azt írja, hogy keserű szájízzel olvasta a cikket, amelyből az derül ki, hogy ő kutatóként a kívülálló számára „megint közellenség”, a közvagyont károsító ingyenélő lett. Ezután összehasonlítja a magyarországi és a nyugati kutatói fizetéseket, a magyarországi helyzet illusztrálásaként pedig elárulja, hogy neki esztergálni és üveget fújni is meg kellett tanulnia, egyszerűen azért, mert nem volt pénze, hogy megvegye a laborba kellő nyugati eszközöket.

„Sok milliárd forint szétosztása történik meg úgy, hogy valóban az arra érdemesek kapják meg, akik kiváló és nemzetközi szintű kutatómunkát végeznek. Az intézetben a nemzetközi szintű munkát és publikálást helyezzük előtérbe és erre motiváljuk a kollégákat. Az eredmények magukért beszélnek, egy évtizede folyamatosan növekszik a teljesítmény, élvonalbeli folyóiratokban jelennek meg a munkáink. Ha a támadásoktól, az ellenséges légkörtől, az átszervezésektől ezek a kollégák elbizonytalanodnak, el fognak menni az országból. Emlékezzünk: »El lehet menni, itt lehet bennünket hagyni.« Ezt akarjuk?”– zárul az írás.

 

Az MTA támogatásáról Palkovics László már tárgyalt Lovász László akadémiai elnökkel, de az álláspontok nem közeledtek egymáshoz. Bár az MTA két alternatív megoldási javaslattal is előállt az ügyben, a miniszter mind a kettőt elutasította.

Ami a stílust illeti, az elutasítás módja is üzenetértékű volt, ahelyett ugyanis, hogy az ITM hivatalosan értesítette volna az MTA-t, a miniszter az enyhén szólva kormányközeli lapnak, a Magyar Hírlapnak adott interjúban jelezte, hogy nem fogadja el a két megoldási javaslatot.

Röviden összefoglalva: A kormány 600-700 milliárdot költött innovációra az elmúlt időszakban. A következő támogatási ciklusban ennek összege el fogja érni az 1000 milliárd forintot. Ezt a kormány arra költi, amire akarja. Persze jó lenne, ha értelmes dolgokra költené, vagyis a kormány saját magán is gyakorolhatná a társadalmi hasznosság elvét, de ez más kérdés. (A pénzek közpénztelenítése végképp más kérdés.)

Ehhez képest az MTA 28 milliárdjáról folyik a vita. Ezt eddig az MTA saját hatáskörben, saját bizottságai keretében osztotta szét. A kormány ez akarja most saját kontrollja alá vonni.

Az  MTA-tudósok talán  pikk-pakk meg tudnák magukat védeni. Ugyanis pótolhatatlanok. MTA-tudós nem terem minden bokorban. Ez privilégium. Ezzel élni lehetne.

Csak egy kis merszet kéne összekaparni valahonnan… Ha pl. csak pár százan letétbe helyeznék a felmondásukat, ami akkor élesedne ha a tárgyaló képviselőjük, Lovász úr nem írja alá a kormánnyal való tárgyalások eredményét, máris megfordulna a játszmában a pozíció és azt harcolnának ki maguknak amit akarnak…

Forrás: 168 óra / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: