A kép illusztráció
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A másodfokú bíróság jogerősen két év szabadságvesztésre ítélte az ismert színművész fiát, akinek nem ez volt az első összeütközése a törtvénnyel.

Már nem ez az első eset, hogy mindannyiunk közönség kedvencének Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági film Lópici Gáspárjának azaz Szilágyi Istvánnak a fia összeütközésbe kerül nem csak a törvénnyel, de nyugodtan mondhatom mindannyiunkban felháborodást kiváltó viselkedésével.

Emlékezzünk vissza arra, hogy két éve azzal vádolták a színész fiát, hogy ostorszíjjal verte az apját. Szilágyi akkor azt mondta, a fia dühében, véletlenül ütötte meg, mert az ő házából lopták el a kameráját.

Ennek az ügynek tett pontot most a végére a másodfokú bíróság. Az ismert színész gyermekét tavaly helyezték előzetesbe, miután azzal gyanúsították, hogy többször bántalmazta az apját. Szilágyi Pétert súlyos testi sértésért első fokon két év fegyházbüntetésre ítélték, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztették.

Ügyvédje és az ügyészség is fellebbezett, ezért tegnap másodfokon újratárgyalták az esetet.

Ám kedden a bíróságon sem a színész, sem a fia nem jelent meg. Péter lapunknak elmondta hiányzásának abszurd okát: elaludt, ráadásul állítása szerint kollégánktól tudta meg, hogy a tárgyalás július 3-án volt.

– Aludtam, délben keltem fel, de ha tudom, hogy van tárgyalás, elmegyek, mert lett volna mit mondanom a bíróságnak. De már mindegy. Nem vagyok sem boldog, sem csalódott, úgy tűnik, az igazságügy fogaskerekei megakadtak – kesergett Péter.

Az ítélet végrehajtása egyenlőre felfüggesztett. Azonban a következő “stiklinél” nem tudja elkerülni a “nagyházat”.

Blikk.hu nyomán


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: