Döbbenetes! – Egy képviselő akarja megmondani, hogy a polgármester mit csináljon?


Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere - Fotó: MZP Facebook oldala

A Fidesz szokta mondani az ellenzékre, hogy nem tudnak veszíteni. Erre a vásárhelyi fideszes vergődésre is pont ezt mondhatjuk.

 

Nem az a baj, hogy Tamás ilyen. Ő csak a fideszes szavazóknak szerepel. Politikai termék. A megdöbbentő az, hogy erre igény van.

CSERI TAMÁS ÉS A POFÁTLANSÁG

Cseri Tamás fideszes képviselő pofátlanságnak tartja, ha egy a kormányt kritizáló polgármester elmegy a város elkerülő útjának hivatalos átadására.

Érthetetlen számomra, hogy ezt a kritikát Cseri Tamás miért nem Lázár Jánossal szemben fogalmazta meg, aki a márciusi műszaki átadáson jelentette be, hogy a hivatalos projektzáróra engem is meghívnak majd.

Cseri Tamás elfelejtette megemlíteni, hogy az átadáson hangsúlyosan kiemeltem Lázár János érdemeit az elkerülő út megvalósulásában, miniszterként és képviselőként is. Hogy a mai közéletre és a Fideszre mennyire nem jellemző a politikai tisztesség, az is mutatja, hogy ez az egyszerű gesztus azonnal bekerült az országos médiába.
https://index.hu/…/28/marki-zay_koszonetet_mondott_lazarnak/

Végezetül ha Cseri Tamás szerint a kormánnyal szemben megfogalmazott kifogásaim miatt pofátlanság volt részt vennem a rendezvényen, akkor a Fidesz politikusai egyetlen uniós pénzből épült beruházás átadásán sem jelenhetnének meg (másmilyen beruházásokat viszont elég nehéz lenne felsorolni az elmúlt nyolc évből). – reagált a közösségi oldalán Márki-Zay Péter erre a hírre.

Egyébként  MZP nem az utat kritizálta. MZP nem az infrastruktúra fejlesztését kritizálta.

 

Messze nem ez az első ilyen fideszes eset… Emlékszünk még igaz például erre:

Kecskeméten a Mercedes gyár avatása áthúzódott az Orbán-kormány idejére. Az avatáson Orbán úgy parádézott ott mintha bármi köze is lett volna a beruházás megvalósításához! Gyurcsányt v. Bajnait nemhogy “kifelejtette” a delegációból, de még csak meg sem említette a nevüket! Ez a gyár igazgatójának is feltűnt, és avval próbálta a bunkóságot orvosolni, hogy később egy köszönő levélben meghívta, majd vendégül látta Gyurcsányt egy “privát” gyárlátogatásra. Na, ez Orbán, és az egész Fidesz stílusa!

Vagy Szegeden az ELI átadásakor ott pózolt az összes fideszes, miközben végig fúrták a projektet, csak hogy Botka Lászlót gyengítsék…

Cseri képviselőt pedig tessék beíratni egy protokoll-tanfolyamra, ahol megismerheti, hogy mi a protokolláris rangsor egy településen. Erősen rá férne.

Kitartást Polgármester Úr!

Forrás: MZP Facebook oldala / BalraMagyar