Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szárnyaló bérek, látványosan emelkedő minimálbér?

 

Itthon jól hangzó szólamok, a legfrissebb nemzetközi statisztika szerint azonban ezek ellenére is pont annyira a béka feneke alatt vannak a magyar bérek, mint korábban.

Ezt nagyon is jól tudjuk érezzük a saját bőrünkön hogy ezzel az apró pénzzel nem lehet semmit se kezdeni, maximum vegetálni, de őfelsége pont tesz rá nagy ívben…

2017-ben minden korábbinál nagyobb mértékben növekedtek a magyar fizetések köszönhető ez részben a minimálbér-emelések mértékének, másrészt pedig a fokozódó munkaerőhiány bérfelhajtó hatásának.

A bekövetkezett változásokat ugyan hazai viszonylatban igazi sikerként lehet eladni, a friss nemzetközi statisztika azonnal kijózanító hatással bír. A növekedések ellenére ugyanis még mindig a béka feneke alatt vannak a magyar fizetések, az OECD-tagállamok körében csupán egyetlen országban van ennél kisebb átlagfizetés.

A 2017-re vonatkozó friss adatsor szerint Magyarországon a vásárlóerő-paritáson számolt átlagos bér 22 576 dollár volt a korábbi 20 825 dollár után, ami a második legalacsonyabb az országok sorában. Ennél kevesebbet egyedül a mexikóiak keresnek, 15 314 dollárt.

Ebből a tényből egyenesen következik, hogy a régiónkat tekintve is a legkevesebbet keresik a magyarok, igaz, a felzárkózás úgy tűnik jól halad. Míg 2016-ban a közvetlenül előttünk álló szlovák átlagtól (24 328 dollár) 13, tavaly már “csak” 7,2 százalékkal voltunk elmaradva, a csehek átlagához képest 11, a lengyelhez pedig 16,5 százalék hiányzik.

Ha a következő években is sikerül elérni, hogy a régiónkban a magyar bérek növekedjenek a legnagyobb mértékben, akkor pár év alatt a hazai átlagfizetések teljesen versenyképesek lehetnek a cseh, a szlovák vagy akár a lengyel bérrel is. Tavaly egyébként a legnagyobb mértékben az izlandi kerestek nőttek, 10,1 százalékkal, a magyar bérnövekedés üteme a második volt, 8,4 százalék, amit a litván (7,6 százalék), a lengyel (4,5 százalék) és cseh (4,3 százalék) követett.

Bár egyértelmű sikerként lehetne elkönyvelni, ha a hazai fizetések felzárkóznának a régiós színvonalra, a világ élvonalától való lemaradásunk továbbra is tetemes.

Tessék megnézni a diktátorok kézikönyve című sorozatot egy tv csatornán. Sajnos nagyon úgy fest, hogy szóról szóra igaz erre a mini putyinra, aki az országot vezeti…

Forrás: Menedzsment Fórum / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: