Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hogyan lehet bemutatni a Fidesz fő ideológiai szellemi munkásának halálhírét itt a baloldalon? Csakis a legnagyobb tárgyilagossággal és részvéttel.

Elhunyt Lovas István újságíró, publicista – jelentette be a hírt a saját blogján kollégája, Bayer Zsolt. Azt írta: a 73 éves Lovas reggel nem küldte el a nemzetközi sajtószemléjét sem az Echo TV-nek, sem a Magyar Időknek, majd egész nap nem vette fel a telefont, és nem jelent meg közös műsoruk, a Sajtóklub felvételén sem. „Este aztán megtudtuk a felfoghatatlan hírt. Lovas Pista nincs többé” – írta Bayer.

Lovas István 1945-ben született Budapesten.
A Wikipédián szereplő életrajza szerint 1984 és 1990 között a Szabad Európa Rádió szerkesztője volt Münchenben, illetve tudósítója New Yorkban. 1990 júliusában tért haza és azóta elhunyt barátjával, Méhes Csabával létrehozta az “Alapítvány a Kommunizmus Áldozataiért” szervezetet.

Több éven át az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Iroda és más fordító irodák számára készített fordításokat 9 nyelvből. 1992-től a Pesti Hírlapban kezdett írni, majd számos más napi- és hetilapban publikált, beleértve a Napi Magyarországot, a Magyar Demokratát, a Magyar Fórumot és a Magyar Nemzetet.

1992-től 1994-ig Csúcs László, a Magyar Rádió elnöki posztját betöltő alelnökének tanácsadója volt.

1997-től 2006-ig a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában olvasta fel jegyzeteit. 1998 és 2002 között Csermely Péternek, a Magyar Televízió hírigazgatójának tanácsadója, az MTV Akadémia ötletgazdája, egyik szervezője, illetve tanára volt. 1999-2002-ig a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadója volt külföldi sajtóügyekben.

2000 és 2003 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem médiaszakán volt vendégelőadó. 2001 júniusától a Magyar ATV Sajtóklub című műsorát vezette.

2004 és 2014 között a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítója volt. A halálát megelőző időszakban a Magyar Hírlapban, a Magyar Időkben, a Magyar Demokratában publikált, állandó résztvevője volt az Echo TV Sajtóklub című műsorának és heti nemzetközi sajtószemlét ismertetett a KarcFM rádióban. (MTI)


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: