Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Juhász Péterék feladták. Oly mértékű választási vereséget szenvedett a párt a külön utas politikájával, hogy egy támogatottsági szintre került a Munkáspárttal és más többnyire a sajtóban kamupártnak titulált szervezettel.

Politikai értelemben a választások estéjén megszűnt az Együtt, jogi értelemben azonban csak most számolják fel a pártot. Nem elég, hogy a párt katasztrofális eredményt ért el a választásokon, de mindemellett, mivel nem tudták elérni az úgynevezett komolyan-vehetőségi-küszöböt, így csaknem a teljes kampányra felvett támogatásuk visszafizetésére is kényszerültek.

A liberális formáció elnöke erről az atv.hu-nak beszélt minderről.

A párt elnöke úgy nyilatkozott, hogy:

nem érdemes fenntartani a pártot, mint jogi entitást.

Hozzátette: a jövő héten fizetik vissza azt az összeget, amelyet kampánytámogatásra kaptak.

„Arra, amit mi kínáltunk, nem volt kereslet, és ezt a felelősséget el kell vállalni” – ezt Szigetvári Viktor, a párt miniszterelnök-jelöltje (!) mondta az ATV Startban, ahol arról is beszélt: befejezi a politizálást, és visszatér a civil pályára.

A párt egyetlen egyéni győztese, Szabó Szabolcs szerdán azt mondta az ATV Startban, hogy mivel a választáson az egy százalékot sem érték el, így állami támogatást sem kapnak, vagyis teljes mértékben ellehetetlenült a párt.

A képviselő, aki azóta belépett az LMP frakcióba, azt is hozzátette, hogy adományokból nagyjából összejött az a 150 millió forint, amit a párt volt elnökségi tagjainak kell visszafizetniük.

Nem volt fáklyásmenet az Együtt pályafutása

Az Együtt nevéhez fűződnek olyan politikai ötletek, mint Falus Ferenc, aki jeges vödrös alakításával gyakorlatilag sima utat biztosított Tarlós Istvánnak ahhoz, hogy újabb immár 5 évre bitorolhassa a fővárost, de a koordinált jelöltállítás és az abból következő választási kudarcok is a liberális párt számlájára írhatóak.

Nem voltak hajlandóak tudomásul venni a támogatottsági százalékukat és akkor is ragaszkodtak ahhoz, hogy sem az MSZP sem a DK listájára nem kívánnak felmenni, mikor már világosan látszott, hogy soha nem jön létre az általuk vizionált új pólus, mely a  2010 után parlamentbe került pártok szövetsége lett volna. Kivéve a DK-t.

A párt húzónevei sem tudtak számottevő sikert elérni. Baranyi Krisztina, a párt jól felépített ferencvárosi politikusa és húzóneve a választások során kevesebb, mint 3%-ot kapott egy fővárosi kerületben, ami bár a párt támogatottságának majdnem 6-szorosa, de belátható, ez a politikában semmire sem elég.

Egy szó mint száz, sok olyan hibát követett el az Együtt, ami borítékolta ez az eredményt.

NyugatiFény/BalraMagyar/ATV


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: