Csárdi Antal - Fotó: LMP
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egyre több ráutaló jel van, hogy az LMP a Fidesz kottájából játszik?

 

Csárdi az Azonnalinak elmondta: a frakcióban Hadházy megnevezte a két személyt, akiket árulónak tart. Előbb nem akarta továbbadni a neveket, majd mégis elmondta,ő maga volt az egyik.

A lemondott és megvert társelnök már a választások előtt is beszélt arról, hogy minden ellenzéki pártban vannak emberei a Fidesznek (annak apropóján, hogy az egyik LMP-jelöltnek a kormánypártok gyűjtöttek aláírást az elinduláshoz), majd ezt 10 napja megismételte, illetve tovább is konkretizálta, miszerint még az LMP új frakciójába is jutottak be ilyenek.

Csárdi szerint Hadházy nem tudta megindokolni, hogy miért gondolja úgy, hogy ő a Fidesz érdekeit szolgálta, ami azonban alkalmasint nem igaz: az tudható, hogy a volt társelnök azon dolgozott, hogy a választáson csak egy ellenzéki jelölt álljon szembe a kormánypártok emberével; Csárdi ellenben ragaszkodott hozzá, hogy ő maga mindenképpen állva maradjon.

Csakúgy mint a zuglói Barta (akinek a Fidesz gyűjtött aláírásokat), a VI-VII. kerületi Moldován, a pécsi Keresztes (aki független Mellár javára sem volt hajlandó visszalépni) vagy Ungár Péter a II. kerületben. Barta, Moldován és Keresztes nem sok vizet zavart, a Fidesz úgy is kikapott a körzetükben, hogy ők állva maradtak; ellenben ha Ungár visszalépett volna, akkor Varga Mihály veszített volna a DK-s jelölt ellen. (Rajta kívül még 4 ilyen LMP-s jelölt akadt Budapesten.)

Közülük listán Keresztes és Ungár is bejutott listán a parlamentbe, úgyhogy kikövetkeztethetőleg közülük kerülhet ki a másik áruló, akit Hadházy megnevezett (de Csárdi nem árult el).

Csárdi amúgy azért tudott bejutni a parlamentbe, mert ragaszkodott hozzá, hogy állva marad, ha törik, ha szakad, a riválisai  kénytelenek voltak sorra visszalépni…

Juhász Péter (Együtt),
Fekete-Győr András (Momentum),
V. Naszályi Márta (Párbeszéd),
az MSZP és a DK meg eleve nem is állított saját jelöltet,

Mindezt annak a biztos tudatában tették, hogy a körzet, az I. és az V. kerület megnyerése teljesen esélytelen, mert Csárdi úgyis megosztja az ellenzéki szavazatokat. A visszalépések miatt azonban végül maga Csárdi maradt egyedül, és a saját legnagyobb meglepetésére bejutott az országgyűlésbe.

Pedig csak annyi lett volna a dolga, hogy mandátumhoz segítse a fideszes Hollikot.

Forrás: B1blog

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: