Egyre keményebb csatákat kell megvívjon Márki-Zay Péter – Most már tényleg nagyon komolyan féltjük a polgármester urat


Márki-Zay Péter - Fotó: Amerikai Népszava
Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen



Elképesztő milyen gyorsan és mennyire durvul a helyzet Hódmezővásárhelyen…

 

Folyamatosan figyelemmel kísérjük az ellenzéki polgármester tevékenységét, mióta a megalázó vereséget mérte a Fideszre Vásárhelyen. A jog, az igazság, az egyenesség, az őszinteség és a nyilvánosság Márki-Zay fegyverei a Fidesszel vívott harcban.

Most “bemutatkozik” a vásárhelyieknek ez a Hegedűs és csapata, így legalább láthatják a helyiek, hogy mennyire viselik a szívükön Vásárhely sorsát…



Dr. Márki-Zay Péter reakcióját Hegedűs frakcióvezető úr rágalmaira változtatás nélkül közöljük:

HEGEDŰS ÚR ELFELEJTETT SZÓLNI A BEFEKTETŐNEK, HOGY NE JÖJJÖN VÁSÁRHELYRE…

Lejáratókampány keretében adta egymásnak a kormánypárti sajtó Hegedűs frakcióvezető úr rágalmait, amire a most HVG-ben MEGJELENT CÁFOLATON túl is szeretnék reagálni.



A teljesség kedvéért szeretném leszögezni: Hegedűs úr nyilatkozatának minden további állítása is valótlan:

– Februári programom legtöbb pontjában máris komoly előrelépést értünk el, ugyanakkor polgármesteri munkám mellett kötelességemnek érzem, hogy időnként országos ügyekben is véleményt nyilvánítsak. Ebben elődeim példáját követem, akik 18 éven keresztül polgármesterségük mellett országgyűlési képviselők is voltak. Esetükben ez senkit sem zavart…

– Tudomásom szerint a halálgyár kifejezést Lázár János említette a vásárhelyi kórházzal kapcsolatban, én a hasonló kifejezésektől elhatárolódom, ez számomra a történelem legsötétebb időszakát idézi. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a volt miniszter tovább lépdel előre az antiszemita szórólapozás és a bécsi rasszista megnyilatkozása által kijelölt úton.

– Sajnálatosnak tartom, hogy a helyi fideszes politikusok a biodízel üzem és a 4 éve beígért 1500 fős vállalat elvesztése után most is azon vannak, hogy elriasszák Vásárhelyről a vállalkozókat. A magam részéről ennek az ellenkezőjén dolgozom. Minden vállalkozót arra bíztatok, hogy közvetlenül a Kabinetirodát keresse meg fejlesztési kéréseivel, minden eszközzel támogatni fogjuk. A gazdasági környezet soha nem volt még ilyen kedvező városunkban:
1. Február óta folyamatosan igényelhető a Fidesz-KDNP által beterjesztett bérfejlesztési támogatás, ezt minden vásárhelyi vállalkozás igénybe veheti
2. A munkavállalók életszínvonalát emeli az építményadó jelentős csökkentése is
3. A városi beszerzések megnyíltak valamennyi vállalkozás előtt, a korrupció felszámolása a vállalkozások számára előnyösebb feltételeket nyújt a piaci sikerhez

– A városházáról szervezetten kiléptetett munkatársak valóban nehéz helyzetbe hozták a Polgármesteri Hivatalt, ezért különösen hálás vagyok mindazoknak, akik maradtak vagy éppen most jelentkeztek köztisztviselőnek. Hatékonyságunkon folyamatosan javítunk, annak ellenére is, hogy a Belügyminisztérium újabb többszázmilliós visszafizetési terhet jelentő pénzügyi visszásságokat tárt fel még a 2011-2013-as évekre is.

– A Járható Vásárhely program keretében a Fidesz-KDNP által megszavazott, a város működését ellehetetlenítő “Hegedűs-csomag” ellenére is fenn fogjuk tartani a város működőképességét, és egyetlen fejlesztés sem fog leállni (ahogy eddig sem állt le).

Türelmetlenül várom a Lázár János volt miniszter úrral való találkozást. Reménykedem abban, hogy belátja: a vásárhelyiek a hazug támadások helyett azt várják a hozzá hűséges képviselőktől és sajtótól, hogy együtt dolgozzunk a város építésén, számoljuk fel a korrupciót, és szerezzünk fejlesztési és működési forrásokat a költségvetésünkhöz.

A HVG fentebb említett cikke.

Ami most itt folyik az a jó, és a gonosz harca! Márky Zay Péter egy talpig tisztességes, becsületes, jóérzésű, igaz keresztény ember! Ilyen vezető nem sok volt még Magyarországon az elmúlt években. A legutóbbi videó bejelentkezése során kijelentette, hogy a Vásárhelyiek fogják meg egymás kezét, s ha mellette állnak, ő harcolni fog értük. Ő értük harcol, ők érte fognak harcolni.

Forrás: Dr. Márki-Zay Péter oldala / BalraMagyar


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.