Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Simicska belengetett atombombája el lett hárítva? Fideszes körökben azért a pénz az úr…

 

Zsíros szerződést kapott Simicska és Kuna Tibor cége a Szerencsejáték Zrt.-től – írta a Zoom.hu. A portál szerint a szerződéseket még az áprilisi választások előtt közzé kellett volna tenni, ám ezt valószínűleg szándékosan, elmulasztották megtenni.

Szilveszter utáni első napon a Hung-Ister Zrt. esetében összesen 2,3, míg a Trinity Kft.-nél egy 5,5 milliárd forintos megállapodás lépett érvénybe – írta a Zoom.hu, amely szerint mindkét vállalkozás esetében egy korábban megkötött megállapodás, idei évre érvényes „lehívásáról” van szó.

A Simicska-cég esetében ugyanakkor az összeg két tételből tevődik össze. A Hung-Isternél „a sorsolási műsorok gyártásáról” szól a nagyobb tétel, ami csaknem pontosan 1,9 milliárd forint, míg közel 410 millió forintos megállapodás „a sorsolási műsorokhoz kapcsolódó üzemeltetési költséget” fedezi.

Kuna Tibor vállalkozásának az említett összegért „integrált marketing és kommunikációs feladatokat” kell elvégeznie az idei év során. Az adatokból kiderül, hogy az év elejei időszakban ezen három szerződés volt messze a legnagyobb összegű.

A Zoom.hu szerint további érdekes fejlemény is akad a megállapodások körül. Ezek ugyanis – bár az eredeti szerződések nem most születtek, legalább is ez tetszik ki a bejegyzésekből – az év első napján „élesedtek”, azaz idei kontraktusnak minősülnek. A Szerencsejáték Zrt. oldalán viszont csak április 23-án jelentek meg. Ez pedig azt jelenti, hogy a vállalat jócskán 60 napon túl tette közzé az adatokat.

Ugye van „a gazdasági társaságok takarékosabb működéséről” szóló törvény, amely alól az állami szerencsejátékszervező sem húzhatja ki magát. Ez pedig elég egyértelműen fogalmaz: „a szerződés létrejöttét, illetve a (3) bekezdés szerinti közzétételi kötelezettség alá eső adatokban történő változás bekövetkezését követő 60 napon belül kell teljesíteni.”

Vagyis a Simicska- és a Kuna-cég szerződéseire vonatkozó adatokat jóval a választások előtt ismertetni kellett volna tenni. Ez azonban – a feltöltés dátuma szerint – jóval a választások után történt meg, s minden valószínűleg nem véletlenül történt így.

Végülis csak lemondott Simicska Lajos a MN-ről, ami miért az emlékezetes botrány is kirobbant, bűne feledésbe merül. Az is lehet, hogy megrendezett volt az egész összeveszés. Ha a plebs úgy tudja, hogy nem csípik egymást volt szobatársával, amit az egyik nem tud megvenni, megszerezni, megszerezheti a másik. Csináltak ilyet már maffiavezérek is, megjátszották, hogy ellenségek és ami nem ment az egyiknek, megtette a másik, majd jót röhögtek rajta. Sokan hiányolták a kampányban, a fénylő csillag bűneiről szóló leleplezést, ez lehetett az oka.

Forrás: HVG / BalraMagyar / Zoom


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: