Lendvai Ildikó, MSZP
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A szocialista Lendvai Ildikó megint nem bírt a képzeletbeli tollával. Sokunk nagy örömére!

A miniszterelnök úr gyönyörű beszédet mondott.

Majdnem megkönnyeztem, főleg akkor, amikor azt mondta, 2030-ig kíván maradni. (Azt hallottam, ha a vendégünk az istennek sem akar távozni, udvariasan csak annyit illik mondani: Jöjjön inkább máskor, amikor nem ér rá ilyen sokáig!).

Persze örülnöm kellene, mert azt is elmondta, hogy mostantól engem akar szolgálni. Mármint nem egyedül engem, hanem minden állampolgárt. Plusz a kereszténydemokráciát. Az illiberalizmus már le van sajnálva, volt, nincs, még a díszpáholyba sem ülhetett be, ott Tiborcz és Pharaon másik két üzletfele foglalta el a helyeket, Utóbbi kettő irigykedhetett is, mert őket nem szolgálja, nem lévén magyar állampolgárok.

Az egyik, a jordán Naffa, szeretett volna, de sajnálatos módon nemzetbiztonsági kockázatnak minősült. Azért bejöhetett, úgy látszik, a parlamentet szabad kockáztatnunk.

Két ok miatt muszáj szegény miniszterelnöknek még 12 évig maradnia.. Az egyik, hogy mint elhangzott, az Unió 5 legversenyképesebb országa közé fogunk emelkedni. Ehhez tényleg idő kell, mert most az utolsó 5-ben vagyunk. A másik, hogy a kormányfő sportember. (Pedig gyűjthetne ehelyett bélyeget vagy szalvétát, festhetne csendéleteket, dehát ez a mi formánk, peches nép vagyunk.)

Előadása szerint eddig 16 évig volt ellenzékben, a ciklus végére 16 évig lesz kormányon, ez eddig csak döntetlen. Ahogy mondta, “sportemberek vagyunk, nem érjük be döntetlennel”.

Értem. Eszerint az egész ország egy nagy focipálya, a sportember miniszterelnök játssza rajta végeérhetetlen meccseit..Csakhogy mi itt lakunk a pályán. Valaki szólhatna neki, hogy ne rúgdosson annyit….


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: