Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Csoda apának csoda gyereke van?

A Népszava írta meg, hogy a keddi tisztújító közgyűlésen Mészáros Lőrinc egyik lánya, Beatrix lett az édesapja tulajdonában álló Mátrai Erőmű felügyelőbizottságának elnöke.

Mészáros Beatrix többek között 2017 óta az Opus Global Nyrt. igazgatóságának az elnöke, a honlapon ezt írják róla: „2009-ben végzett a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi szakán, Export-Import management szakirányon.

Tanulmányait az Universitá Cattolica di Sacro Cuore egyetemen, olasz nyelven folytatta és kommunikáció szakon végezte el a mesterképzést. Jelenleg a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi karon végzős joghallgató. Olasz és német nyelvből felsőfokú, angolból középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Szakmai pályafutását távközlési és média területen kezdte, később agrár és termelő vállalkozások teljes körű irányítását végezte.”

A hatóságok a napokban engedélyezték, hogy Magyarország leggazdagabb emberének tőzsdei csoportja, az Opus kizárólagos irányítást szerezzen a Mátra Energy Holding Zrt.-ben.

A lap szerint a gyárat évtizedekig irányító Valaska József a felügyelőbizottság éléről átült a tényleges irányítási feladatokat is átvevő igazgatóság elnöki székébe. Az igazgatóságban helyet kapott a 26 százalékot birtokló állami MVM, a cseh EPH befolyása 1 darab felügyelőbizottsági helyre elég. A vezető testületek többi posztjára jórészt Mészáros Lőrinc emberei kerültek.

A lignitalapú Mátrai Erőmű Magyarország villamosenergia-termelésének 17 százalékát adja, ezzel második a paksi atomerőmű után. A Népszava úgy tudja, a váltáskor bizonytalanná vált kétszer 20 megawattos napelemes fejlesztést megvalósítják.

Annyit biztosan konyít hozzá, mint Torgyán menye Hingyi Beatrix középiskolai érettségivel a MALÉV felügyelőbizottságához.
Nyilván mindkettő szakmai tudása, rátermettsége predesztinálja az ilyen pozíciókra.

Forrás: Népszava / 444 / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: