Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Török Zsolt az MSZP korábbi szóvivője zseniális írásával felkavarta az állóvizet az ellenzéki oldalon.

Töröktől megszokhattuk, hogy nem rejti véka alá sem a gondolatait, sem a véleményét… Most sem tett másképp. Írását változtatások nélkül közöljük. S csak reméljük, hogy nem veszi senki támadásnak a tények leírását, ott voltunk, láttuk, így volt.

Majális után
Elsősorban a mieinkhez szólanék.
Ez most egy ilyen időszak, de ne essenek rosszul a bántóan pikirt híradások, ne aggódjatok az ideiglenesen kisebb tömeg miatt, mert lesz még jobb is! Mert mi vagyunk. Sok helyen.

Az MSZP az ország sok pontján tartott Majálist, vagy vett részt a települési ünnepségen, pikniken. Ezt csak mi mondhatjuk el magunkról, hogy országos hálózattal rendelkező demokratikus párt vagyunk, aki május elsején is meg tudott jelenni sok megyében, több fővárosi kerületben és még egy központi Majálist is összehozott. Csak mi, senki más nem volt erre képes.

Persze korábban volt nagyszínpad, meg nagyon sok fellépő, most meg “csak” pár ezer ember fordult meg nálunk a Városligetben és még tízezrek a megyei és kerületi sátrainknál, standjainknál. Csak???

Nézzétek meg a magukat sikeresnek bemutató, a magabiztosságot játszó ellenzéki pártokat! Hol voltak? Mennyien?
Jó, a média persze nekik játszik, minket piszkál, de hát ez van 10 éve, így tudják hatalomban tartani Orbánt.

Nekünk az egyes emberekhez kell eljutni, mint ahogy tegnap a majálisainkon, a standjainknál, gulyásainknál tettük tízezrekkel.

Minden “barátságom” és ellenzéki szolidaritásom mellett:
– a DK lufikat küldött a Városligetbe,
– nem volt Jobbik majális, nem hogy nagyszínpad, hanem semmi, és senki sehol
– a Párbeszéd a római parton piknikelt, nagyon helyesen, hiszen ha már átadtuk a nyerhető 3. kerületet nekik, akkor dolgozzanak is benne,
– az LMP-nél néhány család piknikelt, de szerintem a haverjaim többen voltak hétfőn, mint ők kedden. Viszont, most senki nem verekedett legalább ?,
– a Liberálisok nem szoktak egyébként sem, meg furán is jönne ki.

És ebből nem csak az következik, hogy mi létezünk, dolgozunk és nem csak a HírTv-Atv-Kossuth tér háromszögben, hanem országszerte és egész Budapesten dolgunk van/lesz.
Szóval nincs idő hátradőlni és pláne nem elkényelmesedni!
Ahogy látjátok, (sajnos, vagy szerencsére) nekünk kell tovább vinni a lángot, nekünk kell dolgozni, és még ünnepelni is! ?

Török Zsolt

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: