Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az LMP-nél azt hiszik a nyúl viszi a vadászpuskát…

Még van képe az LMP-nek összefogáról beszélni, miután nem kevés mandátum miattuk vándorolt a Fideszhez. Ki tudja? Sokakban felmerült már a kérdés, hogy talán nem is volt ez véletlen…

Az LMP egyeztetésre hívja a teljes ellenzéket az Országgyűlés alakuló ülése előtt – tudatta közleményében a zöldpárt, amely a május 8-i alakuló ülés előttre, hétfőre hívta össze a többi ellenzéki pártot.

Az LMP képviselői azért hívják tárgyalásra az ellenzéki frakciókat, hogy “egyeztessék a parlamenti politizálással kapcsolatos terveiket, elképzeléseiket” – közölték.

Az LMP szerint az ellenzéki pártoknak nem egymással, hanem a Fidesszel kell küzdeni, mert csak így lehet valódi ellenállást kifejteni a kormánypártok hatalmával szemben. Ennek elősegítése érdekében kezdeményezi a párt a hétfői egyeztetést – derül ki a közleményből.

Az LMP a kampányban egyébként nem volt különösebben híve az ellenzéki összefogásnak, amit kongresszusi határozatban is elutasítottak, és mindössze 6 egyéni képviselőjük lépett vissza más, esélyesebb ellenzéki jelölt javára a választás előtt. Ellenük, és néhány, a koordinációt szorgalmazó LMP-s vezető ellen most fegyelmi eljárások folynak a pártban.

Lehet-e más a politika? Nagyon úgy tünik eddig, hogy sajnos nem! A látszat minden esetre azt mutatja, hogy az LMP nem valódi ellenzék! Az LMP politikai gyakorlata Szél  schifferi elveivel mindenestreaz első pillanattól kezdve azt bizonyította, hogy a FIDESZ makogó ölebe. Álellenzék lenne az LMP?, az egész létezése egy nagy átverés show?!

Forrás: Zoom / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: