Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Soha nem látott ellenzéki tömegek tüntettek múlt hét szombaton a Kossuth téren. A magyar ellenzék bizonyos értékelések szerint soha nem látott mozgósítást végzett a múlt hétvégén.

A tüntetés főszervezői be is jelentették. Lesz folytatás. Most szombaton 6 órára újra összehívták a tömegeket. Bár azt írjuk, lesz folytatás, valóban lesz folytatás?

Minden attól függ, hogy hányan lesznek ott a következő megmozduláson, hiszen ha a mintegy százezer fős tömeg elolvad, akkor valóban győztek a kormánypártok.

Ezért tesszük fel azt a kérdést olvasóinknak, hogy részt vesznek-e a következő tüntetésen, hiszen a mostani napok sorsfordítóak lehetnek, mind az ellenzékre nézve, mind  a kormánypártok szempontjából.

Hiszen a tömeg egységes ellenzéket követel magának. Ha ez pedig a tüntetések nyomására megvalósul, nincs az az isten, ami kormányon tarthatná a Fideszt, hiszen a magyar választók többsége leszavazta a kormányt. A nagyszerű választási rendszernek, na meg a kiváló ellenzéki stratégiáknak köszönhetően (mert ugye már 2014-ben megbukott a koordináció Falus “jegesvödrös” Ferenccel, mégis – az MSZP kivételével – mindenki ezt erőltette).

Ön hogyan dönt? Részt vesz most szombaton 6 órakor a Kossuth téri tüntetésen?

[poll id=”20″]


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: