Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Üzent a tömeg a Fidesznek és üzent az ellenzéknek is.

Az előbbinek azt, hogy a vélt korlátlan hatalmának komoly ellensúlya lesz, ha nem is a parlamentben, de az utcán biztosan. Az utóbbiaknak pedig nincs más alternatívájuk, mint a megújulás és az együttműködésük alapjainak megfogalmazása.

A szombati tüntetés nem magánkezdeményezésből, hanem a Soros-hálózat szervezésében és Soros György pénzéből jött létre, mert valójában ő az, aki nem tudja elfogadni a múlt heti választás eredményét – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Rogán Antal kijelentette, hogy az események mögött igazából nem is az ellenzék pártjai állnak, hiszen őket is kívülről mozgatják.

A miniszter szerint a véleménynyilvánítás és az egyet nem értés jogába belefér, ha valaki nem tudja elfogadni a választás végeredményét. Hozzátette ugyanakkor, hogy nincs több jogorvoslati kezdeményezés, mint négy vagy nyolc éve.

A miniszter ezért “politikai bolhacirkusznak” nevezte a tiltakozásokat és hangsúlyozta, hogy a kormány erős felhatalmazást kapott az EU, az ENSZ vagy épp Soros György törekvéseivel szemben.

Forrás: MTI / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: