Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ujhelyi István MSZP-s EP képviselő most nagyon belenyúlt… A kormány ezen terve mindennél aljasabb.

 

EP-KÉPVISELŐI NYÍLTLEVÉL-SOROZAT MAGYARORSZÁG POLGÁRAIHOZ (187.)

Kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak!

Ha bárki azt hiszi, hogy az újabb választási győzelem után a narancslovagok befejezik, de legalábbis lejjebb csavarják az Európa-ellenes szabadságharcot, annak rossz hírem van. A Fidesz elit kara eddig is bizonyította, hogy kontroll nélküli hatalommal a kezükben sem képesek a saját zsebükön túl látni: az alkotmányozó többséget is leginkább csak saját lopásaik törvényi szintre emelésére használták.

Az újabb Orbán-kormányzás súlypontjában a bejelentések szerint két dolog áll majd: a demográfia és a szuverenitás. Utóbbi kapcsán a sajtóban felmerült, hogy kormányzati szinten kezelik majd a szabadságharcot, vagyis az Európai Unió ellen vívott háború akár vezénylő miniszter-tábornokot is kaphat. Ha így, akkor a fiúk az utolsó üres töltényhelyet is megtöltik az orosz rulettben és hazánk halántékához emelik a stukkert.

Hogy is mondta Orbán Viktor a választás előtti egyik utolsó beszédében? „Egy mozaikkocka nincs a helyén, ezt Brüsszelnek hívják. Ez a következő választás után megoldandó feladat.” Az újabb kétharmad birtokában ne legyen kétségünk, hogy a Fidesz nem hogy visszább húzza majd a tempót, de még több gőzt küld a sípokra. Folytatódik a „soros-bérencezés”, a „brüsszelitázás”, az európai partnerek harapása, rúgása.

A helyzet azonban a választás után súlyosabb, mint volt. Hiába veszik tudomásul ugyanis a haladó európai tagállamok a magyar választási eredményt (még ha nem is értik, miért választanak a magyarok rendre egy putyinista akarnokot), a soron következő támogatási ciklus előkészítése során már nem fognak finomkodni.

Ha azt látják, hogy a Magyarország felzárkóztatására a közös kasszába befizetett adó-centjeik végül Orbán Viktor rokonságánál és baráti körénél tűnnek fel szállodák, kastélyok, vadászházak, helikopterek vagy épp hőerőművek formájában, akkor köszönik szépen, de ránk fogják csukni az ajtót.

Ahogy a néppárti – vagyis jobboldali konzervatív – vezetésű költségvetési bizottság fogalmazott a Sargentini-jelentéshez benyújtott véleményében: ha a magyar kormány nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez és továbbra is visszás marad az uniós források felhasználása, akkor meg kell vonni ezeket a pénzeket. Kérem, vigyázzanak, az ajtók záródnak!

A Fidesz arra hivatkozik, hogy a magyar emberektől kapott újbóli felhatalmazása legitimálja az előző évek történéseit és célkitűzéseit, az Európai Uniónak pedig el kell fogadnia a magyar emberek akaratát. Nos, a bukfenc mindössze annyi: amikor Európa elit közösségéhez csatlakoztunk, elfogadtuk annak játékszabályait, elveit és értékeit. Például, hogy megőrizzük a szabadságjogokat, betartjuk a törvényeket, nem lopjuk el a közösség vagyonát.

Nem kötelező az Unió tagjának lenni.

A Fidesz által pajzsként feltartott választási eredmény maximum a magyar választók előtt legitimálja a NER politikáját. De az európai törvényeket, az írott és íratlan szabályokat nem írja felül. Az európai elvek és értékek, az európai játékszabályok mit sem változtak. Magyarország változott meg, amelyet, ha most jelentkezne, nem vennének fel az Európai Unióba. Kérdés, hogy ha a Fidesz folytatja az ámokfutását, meddig maradhatunk még az elit klub tagjai.

A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Száznyolcvanhetedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő (MSZP)
2018. április 15.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: