Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP nem maradt tétlen. A párt választási szakértői az elmúlt napokban nagyítóval vizsgálták az eredményeket és nem is eredménytelenül.

Az újkori demokráciában ilyen botránysorozat bizonyosan nem fordult még elő. Nem egyeznek bizonyos adatok a szavazókörökben, valamint most, az MSZP szakértői újabb nyomora bukkantak.

100 000 fős “mozgások” tapasztalhatóak az MSZP adatai szerint. Az MSZP továbbá arra a megállapításra jutott, hogy

hogy az NVI által működtetett informatikai rendszerbe külső beavatkozás történhetett.

No, de nézzük az MSZP vizsgálatának megállapításait:

Az NVI 2018. április 8-án 10 óra 8 perckor a [email protected] elektronikus levélcímről küldött levelében arról adott tájékoztatást – többek között – az MSZP számára, hogy a „rendkívül magas érdeklődés zökkenőmentes kiszolgálása érdekében a www.valasztas.hu honlapot átállítottuk egy nagyobb teherbírású megoldásra”. Erre tehát az NVI szerint azért volt szükség, mert a honlap alkalmatlannak bizonyult a hiteles tájékoztatási funkció ellátására.

Az átállást követően – az interneten is terjedő képernyőmentések és tárolt html-oldalak alapján – kiderült, hogy az átállított oldalon 2018. április 8-án napon belüli különböző időpontokban egymástól eltérő névjegyzéki adatok kerültek feltüntetésre, illetve a szavazás napján későbbi időpontban a korábbi időpontban feltüntetett részvételi adatoknál jelentős mértékben alacsonyabb tény részvételi adatok kerültek feltüntetésre. Az NVI honlapja szerint tehát – annak ellenére, hogy a választási névjegyzékek zárására, nyomtatására, hitelesítésére 2018. április 6-án, illetve 7-én került sor –

2018. április 8-án 18.30-kor
7875 ezer választópolgár,

2018. április 8-án 19.00-kor
7979 ezer választópolgár

szerepelt a névjegyzékben. (Ez a választásra jogosult személyek száma – szerk)

Az NVI honlapja szerint továbbá 18.30-kor 5365 ezer választópolgár volt már szavazni (tény adat), ehhez képest 19.00-kor kevesebb, 5283 ezer választópolgár volt szavazni (tény adat); az ugyanerre az időpontra vonatkozóan más időpontban készített képernyőmentések szerint 5011 ezer választópolgár volt szavazni (tény adat).(Hogy csökkenhetett 200 ezerrel a részt vevő állampolgárok száma?-szerk)

Mivel a névjegyzéki adatok nem sok kapcsolatot mutattak az NVI honlapján szereplő névjegyzéki adatokkal, azok között érdemi és jelentős eltérés mutatkozik. Mindez felvetette annak a gyanúját, hogy az NVI által működtetett informatikai rendszerbe külső beavatkozás történhetett.

Mellékelten csatolunk további képernyőmentéseket, már a választás éjszakáján készült számadatokra tekintettel: 0:13 perckor az NVI honlapja szerint a választók névjegyzékében 7176 ezer választópolgár szerepelt. Ezzel szemben 02:16 perckor már 7921 ezer választópolgár.

Az MSZP eddigi vizsgálatának anyagai itt érhetőek el (kattintson).


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: