Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A hír nem túlzás. Olyan botrányba sodorta magát egy héttel a parlamenti választások előtt Szél Bernadett pártja, ahonnan valószínűleg nincsen visszaút.

Az LMP lejtmenete Ron Werber távozásával kezdődött. Persze nem ez az oka a sorozatos botrányok kiszivárgásának, azonban az izraeli kampányszakértő távozása világított rá arra a tényre, valami nagyon nem stimmel az LMP körül.

Ron Werber távozása után az LMP kétes kimenetelű pávatáncba kezdett a demokratikus ellenzéki oldal és a Jobbik körül. Bár a törpepárt álláspontja szerint ők mindent meg akartak tenni a teljes körű összefogás érdekében, azonban ehelyett lealkoholistázták Gyurcsány Ferencet, majd bejelentették, nem látnak esélyt semmiféle megállapodásra sem.

Ha máskor nem már ezen a ponton el kellett volna  gondolkodnia, mind az LMP szavazóknak, mind a párt politikusainak, hogy mi miatt szánta el magát a párt vezetése erre a kétségbeesett lépésre és hogy sikerült mindebből a középen álló békítő szerepből vesztesként kikerülnie a pártnak.

Az LMP XVIII. kerületi jelöltje visszalépett – egyes vélekedések szerint a pártvezetés tudta nélkül – Kunhalmi Ágnes szocialista politikus javára. Itt még mi sem véltünk felfedezni semmiféle belső káoszt, bár tény, egy ilyen lépés bejelentése abban az esetben, ha a párt vezetése valóban nem tudott róla, nos finoman szólva is szervezetlenségre utal.

Aztán felrobbant a bomba. Az LMP zuglói jelöltje beismerte, hogy a Fidesz is gyűjtött számára ajánlásokat.

Barta János zuglói LMP jelölt mindezt egy rádióműsorban készségesen el is ismerte:

“amit Tóth úr (Tóth Csaba, az MSZP-P képviselőjelöltje – B1 blog) állít, az való igaz, a Fidesz is gyűjtött az LMP-nek aláírást annak ellenére, hogy nem kértem. Meg is lepődtem rajta.”

Ezt már a LMP vezetése se tudta vállalni, és felfüggesztette Barta párttagságát, valamint felszólította a visszalépésre. Mondhatnánk, helyreállt a világ rendje, az LMP elhárította magáról az ellenzék megosztásának, a Fidesz érdekei követésének ódiumát.

A valódi fordulat azonban csak ezután következett: Barta a Facebookon közölte, hogy

beint Szélnek és Hadházynak, eszében sincs visszalépni. – írja a b1blog.

A Fidesztől éppen nem nagy távolságra lévő LMP-nek ha nem is papírja, de bizonyíték mindenképpen van, hogy valamilyen oknál fogva a kormánypártok segítik az LMP-t. Nem kezdenénk vad kollaboránsozásba, azonban mai hír, hogy:

Az Orbán-kormány diplomatája lesz a volt LMP-s Ertsey Katalin

“A 444 cikke egy héttel a választások előtt a lehető legrosszabbkor jött az ökopártnak, könnyen parlamenten kívül taláhtaják magukat. A választókban még mélyen él a Schifferi politika emléke, vagyis amikor kisegítették a Fideszt alkotmánybírák ügyében. A zuglói fiaskó, illetve korábbi parlamenti képviselők kinevezése… lassan védhetetlen az LMP státusza, könnyen a parlamenten kívül találhatják magukat, főleg, hogy szavazóik kétharmada hajlandó átszavazni a demokratikus baloldali jelöltekre. Véleményem szerint ennek az LMP történetnek vége” – monda el portálunknak az általunk megkérdezett politikai elemző.

Egy biztos, kis pártokra nem érdemes szavazni listán, hiszen a listán leadott szavazat abban az esetben, ha a párt nem éri el az 5%-ot valóban kidobott szavazat. Úgy néz ki lassan az LMP is 5% alá fog besétálni…


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: