Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Pontosan tudom, hogy nem hangzatos a cím és talán sokan nem fognak idekattintani, de ebben az egyetlen írásban benne van minden, ami miatt megvetjük a kormányt.

A 168 óra hasábjain jelent meg az az írás, amelyre nincsenek is szavak. Mit érezzünk? Megvetést? Undort? Szánalmat? Csalódottságot? Szégyent?

Minden benne van egy kicsit. Egész egyszerűen borzongok attól, amit szeretett hazámmal művelt a Fidesz-KDNP.

„Szeretném megköszönni annak a csongrádi lakosnak, aki a mai nap folyamán rám és édesanyámra hívta a rendőrséget az utcán sétálva, azt állítva, hogy menekültek vagyunk. (…) Gratulálok az emberkének, remélem, eljut hozzá az üzenet!”

– írta felháborodott, nyílt Facebook-posztjában Barbara,

Magyar Nemzet írja, hogy a nő a fodrásztól jött anyjával, és hogy ne ázzon el a frizurája, sálat borított a hajára. Ezt látta meg valaki az utcán, és azonnal értesítette a rendőrséget.

Barbara egy ismerős kérdésére arról is beszámolt, hogyan oldódott meg a helyzet: a rendőr autóval állt be eléjük, igazoltatta őket, és miután adataik alapján kiderült, hogy nem migránsok, elengedte az anyát és lányát. „Természetesen volt egy-két szavunk” – írta a dühös nő.

A jelenet nem egyedülálló, országszerte egyre több esetben néznek migránsnak turistákat, de akár magyarokat is a tízmilliárdokat felemésztő kormányzati gyűlöletkampány hatására – jegyzi meg a lap.

Reméljük ez a történet sokakhoz eljut és sokaknak felnyitja a szemét. Még négy év és lehet, nem csak rendőrt fognak hívni a szerencsétlen asszonyra….


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: