Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Molnár Gyula a Magyar Szocialista Párt elnöke világos üzenetet küldött az LMP-nek.

Az MSZP elnöke kijelentette: teljesíthetetlen feltételek hangzottak el a vasárnapi, a választási együttműködésről tartott ellenzéki megbeszélésen.

Molnár Gyula álláspontja átgondolására kéri az LMP-t és ezeken a mindenkinek feltételeket szabó tárgyalásokon “nem nagyon” kívánnak részt venni, nyitottak ugyan, de bizonyos határokat nem tudnak átlépni.

Az ellenzéki politikus azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy az MSZP-Párbeszéd 58 egyéni országgyűlési képviselőjelöltje megbeszélést tartott Budapesten.

Molnár Gyula értékelése szerint az elmúlt napok politikai egyeztetései elkeserítőek, nagyon színvonaltalanok és a magyar emberek szempontjából sértőek is.

Azt kérte, az LMP gondolja át álláspontját, miszerint csak a teljes körű együttműködés jelenthet megoldást.

Úgy folytatta: megvárják az LMP keddi elnökségi ülését, de az egyeztetéseket nagyon hosszan nem kívánják húzni. Az MSZP elnöke szerint az LMP is beszállt a Simicska-Orbán-vitába.

Molnár Gyula közölte, olyan vonat után nem futnak, amelyik nem akarja felvenni őket, és ha valaki úgy dönt, nem kíván egyeztetni, azt tudomásul veszik.

A pártelnök ugyanakkor jelezte, nyitottak a demokratikus ellenzék felé, hiszen van 51 egyéni választókerület, amely nyerhető.

Szerinte eddig csak az MSZP-Párbeszéd mutatott bizonyítékot arra, hogy kormányváltást akar: 46 helyen a Demokratikus Koalíció, 2 körzetben független jelöltek javára léptek vissza.

Molnár Gyula szólt arról is, tapasztalataik szerint miközben a Jobbik hangos az országos politikában, rendkívül visszafogott teljesítményt nyújt a helyi kampányokban.

Semmi sem igazolja vissza, hogy a Jobbik lenne az, amely valódi változást hozna – mondta.

Hozzátette: “a Jobbik csak és kizárólag a Fidesz tartalékaként építi fel magát és ez nem jelent változást Magyarországon”.

Szerinte két szobatárs, Orbán Viktor és Simicska Lajos vitájában a politika többi szereplőjének nem kell részt vennie.

Úgy értékelt, a Fidesznek kizárólag a pénzgyűjtés és nem az emberek a fontosak.

A pártelnök elmondta azt is, teljesen mindegy hány párt, kamupárt van a szavazólapon, az emberek bölcsek és el fogják tudni dönteni, helyben melyik jelölt lehet a Fidesz alternatívája.

Közölte, a választásokig hátralévő időben azzal foglalkoznak, ami a fontos az országnak, az oktatással, az egészségüggyel, a nyugdíj kérdésével.

Továbbra is hisznek abban, hogy a baloldali alternatíva képes a kormányváltásra – hangoztatta.

Blikk.hu/BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: