Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Jóváhagyta az országos pártlistás szavazólapok mintáját a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdán.

Az egyik a magyarországi szavazásra, a másik a levélben szavazásra készült. A szavazólapokon 23 pártlista neve szerepel.

Miután az NVB nyilvántartásba vette az országos pártlistákat, és az erről szóló határozatok ellen benyújtott jogorvoslatok lezárultak, a testület feladata a szavazólapok adattartamának jóváhagyása volt.
A jogszabály szerint a szavazólap a pártlisták nevét az NVB által március 6-án kisorsolt sorrendben tartalmazza. Az NVB által elfogadott országos pártlistás szavazólapon három sorban szerepelnek a listák. A szavazólap mérete A/3.

Az NVB külön szavazólapot hagyott jóvá a magyarországi lakóhellyel rendelkezők szavazásához (ezen szerepel a bal felső sarokban egy karika a bélyegzőlenyomatnak is), és külön szavazólapot a levélben szavazók számára. A szavazólapon fel van tüntetve az is, hogy csak egy listára lehet érvényesen szavazni.

A szavazólap tartalmazza a lista sorszámát (egytől induló, folyamatos sorszámozással), alatta a jelölőszervezet logóját (a jelölőszervezetek logóját egy 20 milliméter magas, 40 milliméter széles területen kell feltüntetni), a szavazásra szolgáló kört, alatta a pártlista rövid nevét, majd a jelölőszervezet teljes nevét és a lista első öt jelöltjének a nevét.

Íme a pártok sorrendje:

1 – Sportos és Egészséges Magyarországért Párt,
2 – Momentum Mozgalom,
3 – Demokratikus Koalíció,
4 – Szegény Emberek Magyarországért Párt,
5 – Közös Nevező 2018,
6 – Európai Roma Keresztények Jobblétéért Demokratikus Párt,
7 – Összefogás Párt,
8 – Magyar Kétfarkú Kutya Párt,
9 – Magyar Szocialista Párt – Párbeszéd Magyarországért Párt,
10 – Iránytű Párt,
11 – Magyar Igazság és Élet Pártja,
12 – Magyarországi Cigánypárt,
13 – Fidesz-Magyar Polgári Szövetség – Kereszténydemokrata Néppárt,
14 – NET Párt,
15 – Jobbik Magyarországért Mozgalom,
16 – Magyarországon Élő Dolgozó És Tanuló Emberek Pártja,
17 – Magyar Munkáspárt,
18 – Együtt – A Korszakváltók Pártja,
19 – Családok Pártja,
20 – Lehet Más a Politika,
21 – Tenni Akarás Mozgalom,
22 – Rend és Elszámoltatás Párt,
23 – Kell az Összefogás Párt.

Forrás: 24.hu


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: