2018. február 20. Hódmezővásárhely. dr. Márki-Zay Péter független jelölt lakossági fórumot tart. Fotó: Molnár Ádám
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hódmezővásárhely frissen nagy többséggel megválasztott polgármestere ellen máris áskálódik a jobboldal.

Nem tartott sokáig a korábban ígért konstruktív ellenzékisége a Fidesznek. Persze erre olvasóink is számítottak. Többen több kommentben is jelezték nekünk, kutyából nem lesz szalonna. Persze naivnak sem akarunk tűnni, mi sem számítottunk másra a Fidesztől.

Márki-Zay azzal húzta ki a gyufát a Fidesznél, hogy elhelyezett a polgármesteri hivatalban egy “migráns-számlálót”. Ezen a számlálón jelezte a polgármester, hogy hány bevándorlót fogadott be Magyarország Soros György hatására és hányat Orbán Viktor hatására. A szám megdöbbentő:

Soros György – 0

Orbán Viktor – 19885

Ez a számláló kicsapta a biztosítékot a Fidesznél és támadásba lendültek.

Egy magánszemély nyújtott be kifogást a helyi választási bizottsághoz a polgármester és az alpolgármester által, a városháza előterébe kihelyezett migránsszámlálóval kapcsolatban. Természetesen, miután a bizottság alaposan megvizsgálta a beadványt, helyt adott a kifogásnak.

Az indoklásban az szerepel, hogy “azért sérti a választási eljárásról szóló törvényt, mivel állami, vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül plakátot elhelyezni tilos.” Közölték: a bizottság a beadványt megvitatta, majd annak eltávolításáról határozott. – írja a Sztárklikk.

A helyi Fidesz is keményen támadja a polgármestert

Közleményükben azt írják:

“Felszólítjuk Polgármester Urat, hogy önmaga ünnepeltetése és a kiváló szakemberek eltávolítása helyett kezdje el végre vezetni a várost. Felszólítjuk, hogy az Önkormányzat eredményes működtetése érdekében a szükséges egyeztetéseket végezze el.

Felszólítjuk, hogy a kampánykormányzás helyett, végre a szükséges mértékben foglalkozzon az Önkormányzat és a város irányításával, Hódmezővásárhely feladataival és a hódmezővásárhelyiek ügyeivel, problémáival.”


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: