2018. február 20. Hódmezővásárhely. Fotó: Molnár Ádám
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az előzetes számok alapján elmondható igen szoros választási végeredményre lehet számítani a mai hódmezővásárhelyi időközi polgármester választáson.

Nagyon savanyú meglepetés készül a Fidesz számára ugyanis az előzetes adatok alapján a biztos fideszes fellegvárnak számító Hódmezővásárhelyen elszabadultak a számok.

A Fidesz kihívója nem más, mint Márki-Zay Péter független polgármesterjelölt, aki mögött felsorakozott az ellenzék és az előrejelzések szerint is szoros eredményen, az ellenzéknek kedvező részvételi adatok billenthetik át a választásokat.

Rekordmennyiségű választó vesz részt a mai választáson

A 11 órai részeredmények arról tanúskodnak, hogy a szavazásra jogosultak 28,14 százaléka, vagyis 10 326 fő adta le a voksát a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson – derül ki a Választás.hu oldalon közzétett napközbeni részvételi adatokból.

 

Ez pedig azt jelenti, hogy főlényesen győzhet az ellenzék jelöltje.

Mentik a menthetőt?

Míg a korábbi választások egyik vezető kampányeseménye a politikusok sajtónyilvános szavazatleadása volt a helyi Fidesz úgy tűnik mentené a menthetőt.

A három jelölt a sajtónyilvánosság előtt leszavazott,

Lázár János miniszter, a térség országgyűlési képviselője titokban tette

ugyanezt.

Tehát megpróbálják távol tartani a térség húzónevét Lázár Jánost attól, hogy a mai voksolás hozzá kötődjön. Ez a fajta menekülés a nyilvánosság elől pedig előrevetíti azt, hogy milyen eredményre számítanak a kormánypártoknál.

A mai nap nagy meglepetés lehet a jobboldal számára és ebből lendületet vehet a teljes demokratikus ellenzéki oldal az elkövetkezendő 40 napra amely az általános parlamenti választásokig hátra van.

A hódmezővásárhelyiek ma 19 óráig adhatják le voksaikat.

 

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: