A Fővárosi Közgyűlés ülése
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Fidesz senkit nem tisztel csak a hatalmat, azonban minden határon túlmegy az, ahogyan Tarlós István a Fidesz főpolgármestere megnyilatkozott az idős emberekről.

Értjük mi azt, hogy a Fidesznek fáj, hogy annak idején az MSZP és Horn Gyula ingyenessé tette a tömegközlekedést a 65 éven felülieknek és értjük azt is, hogy Tarlós tehetetlen a kormányzattal és Orbán Viktorral szemben, aki egyéb iránt gyűlöli a fővárost, de ez nem indok az effajta kirohanásokra.

A főváros soha nem állt a Fidesz mögött, még akkor sem, amikor a legjobban ment a szekér. “Szegény szerencsétlen vidéki” Orbán Viktort sosem fogadta be ez a város igazán – sőt mi több 2002-ben a főváros buktatta meg a Fideszt.

Emiatt nem kap most a fideszes Tarlós megfelelő forrásokat sem a metrófelújításhoz, sem új buszokra, sem azokra  a feladatokra amit a fővárosi önkormányzatnak végeznie kellene. Tarlós pedig tehetségtelenségében és tehetetlenségében őrjöng, csapkod, de ahelyett, hogy szembemenne kenyéradó gazdájával Orbán Viktorral, inkább az idős emberekkel kezdett el keménykedni:

“A 65 éven felüliek díjmentessége kapcsán elmondta, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kimutatása szerint ez 350 ezer embert érint, és “a fedezetlen mentesség” vesztesége 8 milliárd 71 millió forint a fővárosban.”

Vagyis Tarlós szerint az idős emberek semmi mást nem tesznek, mint veszteséget termelnek. Ez a kijelentés különösen pofátlan arra tekintettel, hogy a nyugdíjasok akik nem csak felépítették ezt a várost, de befizetéseikkel mondhatjuk, hogy a Tarlós féléket egy életre kifizették.

Senki nem engedheti meg magának, hogy egy átdolgozott élet után számon kérje az időseket és “potenciális veszteségként” mutassa őket ki bármilyen statisztikában.

Szánalom és gyalázat.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: