Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Fidesznél már nem is próbálkoznak…

Nagy szarban lehetnek a kormánypártok, ugyanis valóban versenyképes alternatíva lehet a most hétvégén létrejött változás szövetsége.

Mivel hivatalosan is az MSZP-Párbeszéd szövetség miniszterelnök-jelöltje lett Karácsony Gergely ezért a Fidesz szóvivője nagy sebbel lobbal le is csapta a labdát és úgy kommentálta:

Soros György jelöltje

Ezt a Fidesz frakciószóvivője szombaton az M1 aktuális csatornának fejtette ki.

Halász János Debrecenben nyilatkozva azt mondta: Karácsony Gergely tanácsadó testületében “hemzsegnek” Soros György fizetett emberei, aktivistái és a Soros-alapítványok vezetői. „Karácsony szinte már minden baloldali pártot megjárt, most az MSZP miniszterelnök-jelölti pozícióját nézte ki magának, azért ejtőernyőzött oda, hogy ott is Soros érdekeit szolgálja” – fogalmazott a szóvivő,aki politikai karrierjét a Szabad Demokraták Szövetségében kezdte.

Halász hozzátette: Karácsony Gergely már eddig is Soros György “elszánt” támogatója volt. Zuglói polgármesterként az illegális bevándorlók számára ajánlott fel ingatlanokat, hogy így szolgálja a Soros-terv végrehajtását. Pártelnökként pedig utasította a Párbeszéd brüsszeli képviselőjét, hogy minden migránspárti határozatot szavazzon meg – mondta Halász János.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: