Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Gulyás Mártont nem kell bemutatni. Politikai aktivista, ismeri az egész ország, számos botrányokozásban, tiltakozásban illetve tiltakozási célú akcióban vett részt.

Legutóbbi akciójára is biztosan emlékszünk még, január 17-én narancssárga festékkel öntötte le az ÁSZ épületét…A napokban Gulyás Márton a Közös Ország Mozgalom létrehozója a HVG-nek adott interjút, ebből szemezgettünk.

Megengedheti magának azt – amit a pártok, bár szeretnék, nem tehetnek –, hogy attraktívabb, megosztóbb eszközöket használjon:

“Csak azt sajnálom, hogy nem jóval korábban kezdtünk a politikai mozgalom szervezésébe. Épp a 2018-as eredmények döbbentenek majd rá bennünket, hogy szisztematikus terepmunka nélkül nem lehet hatékonyabb ellenzéki politikát várni. Nem látványos, nagy ügyeket kell megcélozni, így is csak 3–5 év múlva várhatunk eredményeket.”

Hosszú ideig tartó, szisztematikus munkára van szükség, hisz” szerinte a magyar társadalom a tespedtség állapotában van:

“A „kaparj kurta, neked is jut” individualista mentalitáson edződött a magyar, és mivel a legtöbb esetben mégsem tud egyedül boldogulni, szégyenkezik, és lúzernek érzi magát. Ugyanilyen individuálisan közelítünk a politikához: a fotelben vagy a Facebookon „szidjuk a rendszert”, ahelyett hogy kialakítanánk a politika olyan közösségi formáit, ahol megélhetnék az emberek a hovatartozásukat, és közös ügyekben eredményeket érnének el. Amíg ezeket nem építjük ki, nem fog a politikai kultúra megújulni, legfeljebb az elnyomóink neve változik majd.”

Úgy gondolja, ebben a választási rendszerben gyakorlatilag legyőzhetetlen a Fidesz:

“A körzetek jó része megnyerhető – feltéve, ha van olyan ellenzéki jelölt, aki átszavazásra tudja bírni az állampolgárokat. Az is nagy eredmény lenne, ha a Fidesz koalícióra kényszerülne, és a miniszterelnököt nem Orbán Viktornak hívnák.”

Ugyanakkor meggyőződése, le kellene számolnia a magyar társadalomnak a politikai messiásvárással, hiszen az sem 1989-ben, sem 2010-ben nem vezetett eredményre:

“A leendő új politikai elitnek is lesznek hibái, a lényeg az, hogy olyan társadalmat építsenek, ami a legnagyobb fokú egyenlőséget garantálja a polgárainak, és ne pusztán a hatalmuk megtartásán dolgozzanak. Nem hiszem azt sem, hogy ez megtisztító, földrengésszerű átalakulás során jön létre.”

Kiemelte, a társadalomnak nem szabadna elkövetnie a rendszerváltás hibáit:

„A váltás során el kell kobozni a fideszes oligarchák pénzét, ha nem tisztességesen szerezték a vagyonukat, és bíróság elé kell hurcolni a rendszer kiépítésének és működtetésének főbűnöseit.”

Mindezt kivitelezhetőnek tartja a jogállamiság keretein belül:

“Ahogy egyre magabiztosabbak a fiúk, úgy követnek el egyre több hibát. Az OLAF 13 milliárdot követel Tiborczékon. Ha nem Polt Péternek hívnák a főügyészt, már a börtönből védekezne.”


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: