Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Fidesz hazugságokra hivatkozva már lassan két éve terrorveszély-helyzetben tartja az országot, és kockára teszi hazánk uniós tagságát mondta a minap Fodor Gábor a Liberálisok elnök-alapítója.

2014. január 14-én a Liberálisok az MSZP-vel, a Demokratikus Koalícióval és az Együtt-PM-el közösen megalapították az ellenzéki Összefogást, hogy együtt válthassák le a második Orbán-kormányt. Fodor Gábor most is ezen dolgozik, most is ezt mondja: “Közös erővel, a határozottan kell visszautasítanunk április 8-án a hazugság politikáját! Közös erővel kell véget vetnünk a félelem és a gyűlölet politikájának.”

 

1300. Titokban ennyi menekültet fogadott be Magyarország az Orbán-kormány tudtával és jóváhagyásával az elmúlt évben. Miközben már több mint két éve minden a menekült ellenes kampányról, Soros György „ördögi” tervéről, a kötelező kvóta visszautasításáról szól, egy ártatlan elszólásból most kiderült, Magyarország teljesítette Brüsszel elvárását. A kormány azonban „elfelejtette” erről tájékoztatni a magyar közvéleményt, sőt, még Európát is átverte.

Szijjártó Péter próbál mentegetőzni, de lássuk be, mégiscsak arról van szó, hogy a Fidesz évek óta tudatosan átveri a magyar embereket. Hazugság volt a kvótakampány és a hozzá kapcsolódó népszavazás is. Hazugság volt a Soros-terv, a Soros-tervvel való riogatás is. Hazugság volt az Európa ellenes plakátkampány és hazugság a nemzeti konzultáció is, ahogy hazugságra épül a Fidesz legújabb pénzgyűjtő akciója is. Az Orbán-kormány az éj leple alatt ugyanis teljesítette azt a kvótát, amelyről hosszú ideje állítja, hogy nem fogja teljesíteni.

Az egész országot a menekültek ellen hergelik, hogy félelemmel és gyűlölettel tartsák egyben szavazótáborukat. Ez a félelem és gyűlölet azonban, mint oly sokszor, most is átverésen alapul. A befogadás beismerésével azonban most a Fidesz a hazugságot is beismerte. A kormánypárt legfőbb politikája nem más, mint egy alaposan megtervezett, méregdrága manipuláció. Ha úgy tetszik, Illiberális propaganda.


Félreértés ne legyen, nem a befogadás a probléma, hanem az, hogy mindezt titokban csinálták. Az, hogy embertelen kampányt folytattak ártatlan, segítségre szoruló emberekkel szemben. Politika haszonszerzés céljából, a legsötétebb történelmi időket idézve tettek bűnbakká védteleneket.

A magyar embereknek joguk van tudni, hogy kiket, mikor és hova fogadott be az Orbán-kormány. Jogunk van tudni, hogy miért titkolták mindezt idáig el előlünk. Jogunk van tudni, hogy miért verték át Európát is a kvótával kapcsolatban. Miért kockáztatja a „felelős” magyar kormány hazánk uniós tagságát egy olyan kvóta miatt, amit már réges régen teljesítettünk? Miért kockáztatja a kormány a sokmilliárdos büntetést, ha már megfelelünk az elvárásnak?

2018-ban lehetőségünk nyílik rá, hogy mindezt számon kérjük a kormányon, számon kérjük a Fideszen és Orbán Viktoron. Mert nem hagyhatjuk tovább, hogy átverjék a magyar embereket. Nem hagyhatjuk tovább, hogy a hatalom hazugsággal tartsa sakkban a hazánkat. Közös erővel, a határozottan kell visszautasítanunk április 8-án a hazugság politikáját! Közös erővel kell véget vetnünk a félelem és a gyűlölet politikájának. Írja Fodor Gábor a Facebook oldalán.

Forrás: Facebook / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: