Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Juszt László hosszú hallgatás után újra megszólalt. Az ellenzéki újságíró, aki alig fél évvel ezelőttig szinte napi rendszerességgel sorozta a kormányt, fél évvel ezelőtt furcsa körülmények között elhallgatott.

Többen írtak róla, hogy Juszt hallgatása mögött jobboldali nyomásgyakorlás állt. Mivel a publicista azonban erről nem nyilatkozott az igazság talán sosem derül ki.

Most viszont olyan visszatérést mutatott be Juszt, ami teljes egészében méltó hozzá, ugyanis ezreknél csapta ki a biztosítékot, viszont ezrek rázzák a fejüket egyetértve:

Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter független képviselő, a Szent István Király Plébánia világi elnöke mögé beállt a teljes ellenzék. Márki-Zay azt nyilatkozta, magát keresztény, jobboldali szavazónak tartja, de úgy véli, ez már nem demokrácia.

Erre Németh László esperes plébános egyszerűen kiadta az ukázt: a hívek szavazzanak a kormánypárti támogatottságú volt alpolgármesterre.

Van hogy az ördög reverendába bújik?

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: