Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP politikusa megmutatta mit jelent az, hogy embernek lenni.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a mindenki által ismert Korózs Lajos, az MSZP nyugdíj és szociális ügyi politikusa, a parlament Népjóléti bizottságának tagja bizony kénytelen volt átadni a körzetét, melyben immáron több éve dolgozik és lakik a Demokratikus Koalíció jelöltje részére.

Korózs Lajos az MSZP egyik legfontosabb politikusai közé tartozik. A szociális és nyugdíjügyi szakember nem az a tipikusan parlamentben politizáló fajta. Nem egyszer vitte utcára  a szó jó értelmében a nyugdíjasok ügyét. Aktívan és szakmai módon harcol minden általa elérhető eszközzel a Fidesz rendszerével szemben.

És ő az a politikus aki a megállapodás érdekében hátralépett az egri választókerületben, ahol talán a legesélyesebb jelöltnek volt mondható. Ez pedig tagadhatatlanul erényes lépés volt. Korózs meghozta azt az áldozatot, amit meg kellett hoznia a megállapodás érdekében.

Most azonban még nagyobb lépésre szánta el magát. Saját maga ajánlotta a választók figyelmébe Kertészné Kormos Noémit, a DK színeiben Korózs korábbi körzetében induló politikust.

Mint ahogyan a szocialista politikus facebook oldalán fogalmaz:

Közös sajtótájékoztatón mutattam be és ajánlottam a választópolgárok figyelmébe Kertészné Kormos Noémit, a Heves 01-es választókörzet baloldali jelöltjét. Én hiszek a közös értékeinkben; a szolidaritásban, az egyenlőségben és a szabadság eszméjében.

Hiszem, hogy a Fidesz velejéig romlott rendszerét egy igazságos társadalomnak kell követni. A 106 egyéni körzetben való megállapodás csak az első lépés volt szerintem. Közös miniszterelnök-jelöltre, közös listára és közös kampánystratégiára is szükség van a NER megtöréséhez! Természetesen közös programra is, ez utóbbi könnyen összehozható.

Ahogy látom a demokratikus ellenzék programjait, azok 99%-ban azonosságokat mutatnak, legyen szó az “egyenlő munkáért egyenlő bért elvének” érvényesítéséről, a minimáljövedelemtől a megélhetési minimumon át, az alapjövedelemig. Az oktatás a KLIKK karmaiból való felszabadításától, a 18 éves tankötelezettség visszaállításától, az egyetemi autonómia megteremtéséig. Bármit említhetnék.

Egy szó mint száz: Hajrá Kertészné Kormos Noémi!

Ilyen gesztusokra szerintünk csak a legnagyobbak képesek. Respect Lajos!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: