Horváth Tamás MSZP
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tegyük a szívünkre a kezünket, tudtuk, hogy nagy a baj, mégis fájdalmas szembesülni azzal, hogy mennyire.

Már lassan közhelynek számít az, amiről pedig mindennek szólnia kellene. Az, hogy a 21. században Magyarországon elképesztő méreteket ölt a szegénység. Nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy csak zárójelben beszélünk erről. Nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy ne erről szóljon a híradó a rádió és a TV.

Úgy tűnik az MSZP visszatért ahhoz a szocialista politikához végre, ami miatt támogatunk egy baloldali pártot. Mert megengedhetetlen, mert szégyenteljes. És igen, a mai kormányról mindent elmond az, hogy hogy bánik a szegényeivel, az elesettjeivel.

Az MSZP segít. És nem csak a fővárosban. Országosan tízezer adománycsomagot visznek el a napokban rászorulóknak az MSZP aktivistái.

A tanyavilágból hoztuk, és most megosztjuk veletek is a legszebb karácsonyi üdvözletet.
Elmegyünk a tanyavilágba, felkeressük az egyedülállókat is. Kiskunfélegyházán Horváth Tamás önkormányzati képviselő és Eszik Bence, a Societas alelnöke segített. – áll a párt közleményében a videó alatt.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: