Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Alföldi Róbert Jászai-díjas színész, rendező, a Nemzeti Színház volt igazgatója híres arról, hogy szívesen támogatja a társadalmilag hasznos civil kezdeményezéseket.

Az elmúlt években több karitatív szervezet mellé is odaállt: segítette többek között az Oltalom Karitatív Egyesület, a Vigyél Haza Alapítvány és a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyerekeket felkaroló Világszép Alapítvány munkáját. A Heti Betevő Egyesület felkérésére november 24-én ő nyitja meg a második „Művészek a Heti Betevőért” jótékonysági aukciót, amelynek teljes bevételét az ételosztó szervezet vendégeinek téli ellátására fordítják.

Miért éppen a Heti Betevőt választottad?

Nagyon sok szervezet keres meg azzal, hogy segítsek nekik, de én sem tudok minden ügy mellé odaállni, mert az hiteltelen lenne. Lehet, hogy didaktikusnak tűnik amit mondok, de annál a problémánál, amivel a Heti Betevő foglalkozik semmi nem mutatja jobban, hogy milyen zűrzavar uralkodott el nálunk az elmúlt harminc évben.

Felfoghatatlannak tartom, hogy egy kilenc és fél milliós, aránylag tűrhetően működő országban, ahol nincs háború, emberek éhezzenek.

Azzal, hogy nálunk mégis ez a helyzet, ideológiai vagy politikai beállítottságától függetlenül az összes ma működő párt abszurd és szégyenletes bizonyítványt állított ki magáról.

Tehát ezek szerint ez az áldatlan helyzet nem a most hatalmon lévők, hanem az egész magyar politikai garnitúra hibája miatt alakult ki?

Szerintem az a legnagyobb baj, hogy nem tanították meg nekünk, hogyan kell egy demokráciában és a demokráciával élni.

Rettenetesen be vagyunk szarva, mert úgy érezzük, hogy nem tudunk lépést tartani a folyton változó világgal, hogy kicsúszik a lábunk alól a talaj, hogy minden bajunkról más tehet, hogy minket mindenki üldöz. Közben pedig megpróbálják a fejünkbe verni, hogy aki tisztességes és rendesen dolgozik, az nem kerülhet bajba – miközben ennek az ellenkezője igaz manapság. Nem tanultuk meg, milyen fontos a társadalmi aktivitás, a felelős, tudatos állampolgári lét és a szolidaritás.

Igaz, egy olyan országban, mint a miénk, ahol nagyon sokan nehéz körülmények között élnek, nem könnyű elvárni az emberektől, hogy szolidárisak legyenek másokkal. Ráadásul minél rosszabb helyzetben van a többség, annál nehezebb beszélni ezekről a kérdésekről. Többek között ezért is olyan fontos, hogy azok, akiknek a véleményére odafigyelnek az emberek, példát mutassanak.

Én sem azért segítek, mert olyan kurva jó fej vagyok, hanem azért, mert tudom, hogy a szerencsémnek, vagy ki tudja, minek köszönhetően olyan társadalmi helyzetbe kerültem, amivel bizonyos kötelezettségek is együtt járnak.

Ez így természetes, nem véletlen, hogy Amerikában például lehetsz bármilyen gazdag, ha nem támogatsz valamilyen szociális vagy kulturális kezdeményezést, akkor nem kerülhetsz be a „klubba”.

A teljes cikket elolvashatja a http://magyarorszagkul.nlcafe.hu oldalon!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: