Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

61 éve, október 23-án a magyar nép nemet mondott egy elnyomó, keleti diktatúrákat kiszolgáló hatalom zsarnokoskodására.

Október 23-a olyan nemzeti emléknap, amelyre joggal lehet minden magyar büszke: megmutattuk, hogy összetartással néhány nap alatt eltakarítható minden hatalom, amelyről bárki azt hihette, hogy évtizedei vannak hátra.

Ma, 2017-ben újra olyan emberek kormányozzák Magyarországot, akik a nemzet érdekeinek szolgálata helyett kizárólag saját személyes érdekeiket követik, átgázolva mindenkin, aki nem ért egyet velük. Az elnyomás eszközei finomodtak, de a lényeg és a módszer is ugyanaz: az ellenfelek megfélemlítése és zaklatása, félelemkeltés és bűnbakképzés a hét minden napján, hetedik éve.

A Magyar Szocialista Párt szerint ahhoz, hogy az igazságtalansággal leszámoljunk, ismét együttműködésre van szükség. 61 éve sem azt nézte senki, honnan jöttek a forradalmár hősök, hanem a közös célt: szabadságot, jólétet, demokráciát. A feladat ma is az, hogy közösen és nagyon akarjuk a jobb és igazságosabb Magyarország felépítését. Október 22-én, Kaposváron Nagy Imre szülőházánál emlékezünk, és ahogy készen állunk az együttműködésre a demokratikus ellenzék bármely pártjával, ugyanúgy nyitottak vagyunk a közös október 23-ára is.

Az elégedetlenség ma is óriási Magyarországon, ezért tudunk változtatni a sorsunkon. 1956 azt üzeni nekünk, hogy akár néhány nap alatt leváltható bármely kormány, amely visszaél hatalmával. – írja Molnár Gyula az MSZP elnöke.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: