forrás: Civilhetes
forrás: Civilhetes
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

“Ezek a választásoki ledarálják egymást” – ez a mondat ma már nem az ellenzék pártjainak szól, sokkal inkább a Fidesz rendszerén belüli ellentéteknek, ugyanis egyre több a kibeszélés és a nyilvános vita a kormánypártoknál. Lassan nem Orbán, hanem az ellenzék kezdhet el kávékat rendelni.

Korábban megírtuk, hogy Navracsics Tibor tálalt ki lelkiismereti okiból és közölte a magyar nyilvánossággal azt, amit mindenki tudhatott, de Fideszes ezt még nem mondta ki, hogy csak kampányfogás a Fidesz Soros-terve

A Fidesz politikusa, egyben uniós biztos csak kampányfogásnak tartja, hogy a kormány a Soros-terv beteljesítőjeként állítja be az Európai Bizottságot.

Navracsics a HírTV-nek azt mondta, az unióban nem téma Soros György. „Én ezt a választási kampány retorikájának tartom, az Európai Bizottságban nincsen ilyen, nem beszélünk ilyenről, és a bizottság munkatervében nem szerepel ilyen feladat” – állította.

Most újabb jobboldali fakadt ki, ugyanis megszólaltStumpf István lelkiismerete, és nyílvánosan kritizálta Orbán antidemokratikus rendszerét.

Stumpf István – alkotmánybíró, Orbán egykori kancelláriaminisztere, aki nem mellesleg alapító igazgatója a Társadalomtudományi Szakkollégiumnak, amely ma a Bibó István Szakkollégium nevet viseli -, előadást tartott a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) nevű konferencián, amelyben nemes egyszerűséggel nyílt sebnek nevezte az Orbán-kormány alkotmányossági deficitjét.

Szerintem az alkotmányosság teljes spektrumának a helyreállítása ma már, öt évvel az új alaptörvény életbe lépése után indokolt lehet” – mondta előadásában Stumpf


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: