Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mi sem mutatja jobban a kormány végnapjait, mint az, hogy elindult a Fidesz monolitnak hitt rendszerének szétrohadása.

Ameddig mindenki az ellenzéki oldalon a szövetségkötéssel van elfoglalva, addig látható válságjelei vannak az Orbán-kormánynak. Mert ne tévedjünk. A viharok ellenére heteken belül meg fog történni az ellenzéki együttműködés és a Fidesz napjai onnantól kezdve meg vannak számlálva.

Ugyanis soha ennyien nem akarták még a kormányváltást. A statisztikai adatok szerint a magyar választók többsége kormányváltást akar és a Fidesz maradását csak nagyon szűk kisebbség akarja. Beszédes az a szám, amely azt mutatja még a Fidesz szavazók egy tekintélyes része is úgy gondolja, Magyarországon jelenleg rossz kormányzás folyik.

Érthető tehát, hogy egy ellenzéki együttműködés kapujában a kormány az utolsó pillanatban kapkod és kétségbeesetten próbálja felépíteni azt a politikai terméket, amellyel versenyképes lehet a választásokon. De nagyon gyenge az a próbálkozás, amelyet a “Soros-tervnek” nevezett kampánnyal el kívánnak érni.

Az úgynevezett Soros-terv egyébként nem más, mint egy újságcikk, amelyre most várat próbál építeni a Fidesz. Annyira blőd a történet, hogy Navracsics Tibor már ki is fakadt, kibeszél a kórusból.

A hvg.hu jelentetett megy egy publicisztikát a következő címen:

Navracsics: Csak kampányfogás a Fidesz Soros-terve

A Fidesz politikusa, egyben uniós biztos csak kampányfogásnak tartja, hogy a kormány a Soros-terv beteljesítőjeként állítja be az Európai Bizottságot.

Navracsics a HírTV-nek azt mondta, az unióban nem téma Soros György. „Én ezt a választási kampány retorikájának tartom, az Európai Bizottságban nincsen ilyen, nem beszélünk ilyenről, és a bizottság munkatervében nem szerepel ilyen feladat” – állította.

A kormány közben nemzeti konzultációt indított a Soros-tervről, a kormányszóvivő szerint “látszólag elvontabb” kérdésben kérik ki az emberek véleményét az újabb nemzeti konzultációban, ezért fűztek külön magyarázatot a kérdőív hét pontjához.

Az íveket október második hetében kezdik postázni. – írja a hvg.

Forrás: hvg.hu/BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: