Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Levelem valamennyi demokratikus ellenzéki párt vezetőjének írom!

Tisztelt pártelnökök!

Elkeserítő az a helyzet, hogy miközben a Fidesz választási rendszere együttműködést kíván a pártoktól, maguk meg még mindig az egyéni pártos érdekeikkel vannak elfoglalva, miközben az ország nagy része nyomorog.

„Az országnak harmada éhen gebed, az éhség a szenny marja fel testedet” – mondta a mozgalmi nóta és most újra itt tartunk.

Mikor fogják tisztelettel észrevenni, hogy baromira nem az érdekel minket, hogy hogyan marcangolják egymást a koncon, hanem az, hogyan lehet leváltani a Fideszt.

Eddig mindenkitől azt hallgattam, hogy Botka nem akar megállapodni. Nos, úgy látom, most az MSZP állapodna meg, maguk meg nem.

Hallgatom Juhász Pétert a külön listájáról, de kérem szépen az EGYÜTT 1%-on áll, ha összefog a PM, az LMP az EGYÜTT és megszületik az új pólus (amiről egyébként az EGYÜTT-ön kívül hallani sem akarnak a pártok), akkor sem állnak jobban, mint 6%. Viszont ebben az esetben a bejutáshoz 15% kellene. Vagyis az önökre leadott mintegy 500 ezer szavazat a kukában landol. Ezt akarják?

Meddig akarják Orbánt hatalomban tartani a nagyszerű ötleteikkel?

Nem állítanám, hogy az MSZP van a legközelebb hozzám. Nem MSZP szimpatizáns vagyok. Magamat szabadelvűnek tartom. De mi a baj az MSZP ajánlatával? Mindenki megkapná azt, amit szeretne benne. Parlamenti mandátum, frakció miegymás.

Álljanak már meg egy pillanatra. A Fidesz következő ciklusát nem fogják túlélni. Egyikük sem. A másik bajom a kordinált indulással az, hogy 27 körzetről lemond a baloldal vele. Mit mondanak annak a több százezer baloldali szavazónak? Bocsánat, de technikai okokból ti nem számítotok nekünk?

Közös listát, közös programot, közös jelölteket, végre valahára összefogást és GYŐZELMET!

Nyílván feljön a Gyurcsány kérdéskör. Amiben meg az MSZP a hajthatatlan. Bár annak is örülök, hogy Molnár Gyula nyitottságot mutatott a kérdésben. Mindenki diktátumokról beszél pedig ha jól hallom az MSZP azt mondja kész kompromisszumokra.

Nincs telefonjuk, nem találkoznak? Elég volt a médiacirkuszból. Beszéljenek, egymással állapodjanak meg. Ha jól számolom maximum 3 óra alatt hitet tudnának adni a baloldali tábornak! El akarom hinni, hogy le akarják győzni az Orbánt! Győzzenek meg róla, hogy így is van!

Russzó Károly

Demokrata


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: