Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Részletek itt

Nagyon kedves – újabban talán néhányan kevésbé, Kedves Ismerősem, az ő ismerősei, angolul,németül esetleg hollandul tudó Barátaik!

Mivel teljesen kilátástalanná vált annak a lehetősége, hogy húsz éve jóban- rosszban velem tartó PÁROMNAK – Erdei Sándor Józsefnének az egy megmaradt lehetőségen kívül bármilyen más segítséget tudjak nyújtani, végső kétségbe esésemben fordulok hozzátok segítséget kérni!

Szerelmünk legendás általános iskolai szerelemként indult – aztán külön váltak útjaink, egészen addig az időig míg – Ő már megözvegyülten, én elváltam kb. húsz évvel ezelőtt újra össze nem találkoztunk!

Azóta vagyunk ismét együtt jóban-rosszban, boldogságban…….Györgyi közben még súlyosabban megbetegedett, másfél hónapja kórházba került, ahol több mint négy napot kómában töltött. ….


Én közben minden követ próbáltam megmozgatni, aminek az lett az eredménye, hogy egy bécsi kórház – kómájából való jelentős jobbulásához hozzátudna járulni – igaz jelentős összeg megfizetése árán, melynek mintegy 93% -át külföldi barátaim, azok barátai már elő is teremtették számára. …

Nekem ezzel minden lehetőségem kimerült, ellenben még valamivel több mint félmillió – forint – hiányzik a tervezett kezelési költségéből, ellenben jovő héten legkésőbb vasárnap délig jelentkeznie kell a klinikán – hétfőn vizsgálatok, és ha a kockázat nem végzetes számára, akkor kedden műtét. …..


Arra kérnék mindenkit – aki kicsit is ismer, az tudja rólam, hogy ahol csak tudtam mindig és mindenkinek segítettem, alapító tagja vagyok a “Jobb adni mint kapni” közhasznú egyesületnek, és én még magamnak sosem kértem semmit!


Arra kérném németül, angolul, hollandul kiválóan beszélő/író ismerőseimet is, hogy eme kétségbeesett könyörgésemet – fordítsák le a nevünkben klf. nyelvekre és osszák meg saját kapcsolataik között is, hogy a minimálisan hátralevő időben valamennyi esélye maradhasson annak, hogy ne kelljen követnem Györgyit a túlvilágra, hisz én már nem tudok és nem is akarok Nélküle élni. ….


Összesen már csupán mintegy hatszáz – hatszázötven ezer forint ami nagyon hiányzik a majd tízmilliós kezelés költségéhez…..

Leírom párom – Erdei Sándor Józsefné – minden elérhetőségét valamint bankszamlaszámát is, ahova még a legkisebb összegű életmentő segítséget is nagyon szépen megköszönnénk, valamint az immár több mint kettő éve folyamatosan húzódó hagyatéki perünk lezárása és a per tárgyát képező nagyértékű ingatlan értékesítése után, minden – számunkra most életmentő segítséget nyújtó személynek maradéktalanul visszajuttatjuk!!!!!!

Könyörgöm segítsetek :

Erdei Sándor Józsefné

7130 Tolna Vörösmarty u. 11.

OTP bank: 11773463-00571841

A bejegyzést Bohus László írta, mivel Györgyi majdnem teljesen megvakult.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: