Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az a helyzet, hogy nehezen tud mit kezdeni az ember azokkal az emberalatti lényekkel akik “újságírónak” nevezik magukat az EchoTV nevű, most már nyugodtan kimondhatjuk szennycsatornán.

Aki lemaradt volna, szennyet kitermelt már az Echo TV, de a Troll című műsorában sikerült egy olyan gusztustalanságot elővarázsolnia, hogy még a Fideszes gyomrokat is megfekszi.

A műsor vendége volt a méltán híres propagandista, Szarvas Szilveszter, aki nem mellesleg a Pesti Srácok nevű gyűlölet propaganda oldal főszerkesztő-helyettese, a téma az MSZP szegedi értelmiségi találkozója volt és ezzel kapcsolatban a következő gondolatmenetet sikerült előadnia:

“Hány Botka László él Magyarországon? Egy él, de az is sok. Tehát egynek sem kellene élnie!”- majd kedélyesen röhögcsél – írja a HírHugó.

Hány Botka Lászó él Magyarországon?

Hány Botka Lászó él Magyarországon? – Coub – The Biggest Video Meme Platform by hirhugo

 

Nem is maradt el a reakció, sosem látott komment mennyiségben álltak ki Botka László mellett. Mert úgy érzem, és a kommentárok alapján az emberek is, hogy ez már nem olyan súlyú ügy, ahol a pártoskodásnak az ellenzékiek közé kellene állnia.

  • Ezek “újságírók?” Na ne röhögtess Pubi!A Szegedi Tudományetem kommunikációs szakának a küszöbéig nem jutnátok el! – Tibor, Miskolc
  • Majd a sitten is röhögjetek…főleg ha a nehéz fiúk megtalálnak napi 3X-or…megérdemlitek undoritó paraziták,de látszik kik is vannak ott ill.jelennek meg!!! – Erzsébet, Somogyvár
  • Ez nem tévécsatorna hanem egy cloaka nyillàs szar jellemtelen patkànyemberekkel… – László, Budapest
  • Nem vagyok Botka László párti,de amit ez a csürhe megenged magának,fölháborító,és undorító !! – Rózsi, Bárna
  • Gusztustalan banda, biztosak vagytok nagyon. Nem vagyok Botka párti, lehet csináltatni a vízumot valamelyik afrikai országba . 2018 után ti össze sz…..tok magatok, azt sem tudjátok majd, merre meneküljetek. – József, Budapest
  • Ők is “keresztények”? Ha igen, akkor én pogány vagyok. – András, Budapest
  • Férgek csak ennyi. – Péter, Dunaújváros
  • És még nem fasiszták??? normális emberek ellenfélnek tartsák a másikat nem eleségnek nagyon maga biztosak a győzelembe!! – József, Solymár
  • Lehet a Botkát is szeretni vagy nem, de ez azért köcsögség ám a javából. Ezek a ProstiSrácok eddig is szépen leszerepeltek, pont ez kellett még mi? – Hajnalka, Pécs

Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: