Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ilyen még nem volt. Az megszokott, hogy a parlamentben a Fideszes nagyurak minősíthetetlen hangot ütnek meg, de a végek kiskirályai Németh “Rezsibiztos” Szilárdhoz képest rózsalovag.

Több száz lakásban nincs melegvíz Félegyházán

A megyei katasztrófavédelem munkatársai több tucat félegyházi társasházban leszerelték vízmelegítőket. Két hete nincs melegvíz a társasházakban és súlyos százezrekbe kerül a szükséges korszerűsítés.

A kormány másfél évvel ezelőtt hozott egy új szabályozást, mely alapján a közműszolgáltatók és a katasztrófavédelem kéménybélelésre, a zárt égésterű gáz- vagy elektromos kazánok cseréjére kötelezte a félegyházi társasházban élőket.

A tervezett felújítás költsége kéményenként mintegy 1,5 millió forint, illetve kazánonként 70-200 ezer forint lenne, amit egy átlagos magyar család vagy egy egyedül élő kisnyugdíjas nem tud egyben kigazdálkodni. Mindez nem túl meglepő annak tükrében, hogy a keskeny pénztárcájú kisemberek hónapról hónapra, megtakarítások nélkül élnek.

Az elmúlt hetekben a gázszolgáltató több alkalommal előzetes értesítés nélkül, „ellenőrzés” címén komplett háztömbökben zárta el a szolgáltatást, leszerelték a nyílt égésterű gázüzemű vízmelegítőket, konvektorokat, majd leplombálták, lezárták a gázcsöveket és a kéményt.

A felmerülő költségről a helyszínen nem tájékoztatták az ott élőket, így sokan meglepődve vették át a kipostázott közel 6.000 forintos számlákat.

Egy olvasónk beszámolója szerint a közös képviselők is értetlenül állnak a drasztikus döntés előtt. Értesüléseink szerint a Zrínyi utca, a Majsai úti lakótelep és a Móraváros társasházai lehetnek érintettek. A Kossuth utca 28-30-32.-ben több mint egy hete nincs melegvíz.

A lakók többsége képtelen a csere több százezres költségét ilyen rövid idő alatt előteremteni, arról nem beszélve, hogy a szakmunkát végző iparost sem lehet csak úgy a szögről leakasztani.

 

A melegvíz nélkül maradt lakók mellé állt a szocialista önkormányzati képviselő

Horváth Tamás az MSZP képviselője felvette a harcot, hogy megoldódjon a melegvíz nélkül maradt lakások sorsát.

Horváth többször is egyeztetett a lakókkal és több javaslatot nyújtott be az önkormányzathoz, a probléma megoldása érdekében. Elképzelhetetlen ugyanis az, hogy több százezer forint terhelje a családokat ebben az ügyben.

Az önkormányzat álláspontja azonban világos:

mindenki a törvényes feladatát végzi

Hiába várnak segítséget az önkormányzattól a társasházban élők

Vannak dolgok, amikre közvetlen befolyásunk nincs, de ha az problémát jelent, sokaknak leküzdhetetlen akadállyá válik, meg kell tennünk mindent, hogy befolyásunk, felhatalmazásunk alapján közbelépjünk és jobbítsunk rajtuk. – mondta el Horváth Tamás

Ilyen ügy ma Kiskunfélegyházán a társasházak tucatjait, családok ezreit érintő szabályozás, mely a külső égésterű gázkazánok, vízmelegítők cseréjét írja elő.

A jogszabály nem új, a probléma sem. A szabályozás tartalmi elemével, azzal, hogy tegyük biztonságosabbá lakásunk, otthonunk egyet kell értenünk.

A probléma a jogszabályban foglaltak végrehajtásával van. Az MSZP félegyházi szervezetéhez számos megkeresés érkezett ezzel kapcsolatban, melyek orvoslására keressük a megoldást.

Probléma felvetések:

  • előzetes egyeztetés nélkül kapcsolják ki a szolgáltatást
  • a kikapcsolás megelőzően semmilyen felhívás vagy figyelmeztetés nem érkezik
  • a drasztikus intézkedést még egy jókora büntetés is követi, melynek esetleges kirovásáról sem tájékoztatták előzetesen az érintetteket
  • az új áramüzemű eszközök beüzemelése sok helyen nem megvalósítható, mert a szolgáltató nem állrendelkezésre vagy csak hosszú határidővel vállalja a munkát
  • a készülékcserék megvalósítására semmilyen határidőt nem szabtak meg a lakók számára, ezzel szemben a retorzió azonnal érkezik

Az emberek segítséget várnak, segítséget például az önkormányzattól, de hiába. A város lerázza magáról a problémát, mintha nem az itt élők családok százai látnák kárát ennek. Tetézi felelősségét, az, hogy az önkormányzati tulajdonában lévő lakásokban sem gondoskodott a veszélyes eszközök cseréjéről.

Azt gondolom, hogy nem hagyhatjuk szó nélkül dolgot. Az itt élők valódi problémáira valódi megoldásokat keresünk. A sajtón keresztül is felszólítjuk a helyi döntéshozókat, szolgáltatókat, hogy a folyamatban lévő beruházásokról naprakészen tájékoztassák a lakosságot, egyértelmű információkkal lássák el az embereket. Ezen túl a meglátásunk szerint törvénytelenül kirótt kikapcsolási díjakat fizessék vissza a károsultaknak. – mondta el Horváth Tamás.

Hülye az MSZP-s politikus, mert megkérdezi értesítették e a lakókat a tömeges szolgáltatás kikapcsolás előtt?

Horváth Tamás az MSZP politikusa, Kiskunfélegyháza önkormányzati képviselője felszólalásában felhívta a figyelmet, hogy ugyan jogilag nincs lehetősége az önkormányzatnak felülbírálni a katasztrófavédelem döntését azonban egy önkormányzat mégsem maradhat tétlen ebben az esetben.

Megoldási javaslatot tett le az asztalra, melyet a lakókkal közösen dolgozott ki a politikus, azonban a polgármester hülyének minősítette őt és Eszik Bencét a művelődési és szociális bizottság szocialista tagját a Societas – Baloldali Ifjúsági Mozgalom megyei elnökét.

Az önkormányzat segítséget nem, pusztán hitelt ajánl a lakóknak, Horváth pedig hülye:

 

Nem csak a vízzel van a baj. Nemrégiben az utcanév átnevezési hullám a fővárosból pár év késéssel megérkezett a Félegyházi polgárokhoz is, azonban az önkormányzat nem hogy nem egyeztet a helyi lakókkal véleményük szerint ez lehetetlen is.

144 közterület neve változik, 2-3000 embert érint. Az önkormányzat szerint másfél év alatt végrehajthatatlan “többezer” ember véleményének a kikérése. Mint mondja Félegyháza fura ura az emberek bízzák csak a politikusokra, másnak minek is beleszólnia egy döntésbe.

Senki más, csak az ellenzéki Horváth Tamás emelte fel ismét a hangját:

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: