Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Imádom az Orbán-beszédeket. Na nem azért, mert Orbánt kedvelném, vagy nem azért mert elhinném egy szavát is, de hogy valaki ennyire hazug és félrevezető módon beszéljen az már művészet. Orbán véleményem szerint egy nagyon jó valóságshow hős lenne, vagy egy szappanoperában is megnézném mint karakterszínészt, de miniszterelnökként a mi életünket teszi tönkre.

A magyar gazdaság nem mankóval jár, a saját lábán áll – ezzel a képpel próbálta érzékeltetni beszédében a miniszterelnök, hogy nem is olyan fontosak az uniós források Magyarországnak. – kezdi mai publicisztikáját Konczik Márton a sztárklikk hasábjain.

Mint írja – Orbán Viktor ezt azzal látta bizonyítottnak, hogy egy magyar forrásból épülő 40 milliárdos tesztpálya alapkövét tette le Zalaegerszegen.

Orbán Viktor arról beszélt, hogy első kormányzása idején, amikor Magyarország még nem volt az Európai Unió tagja, akkor is képes volt 4 százalék fölötti gazdasági növekedést elérni.

“A magyar kisebbrendűségű érzés egyik állandó megnyilvánulási formája, amikor azt lehet hallani, hogy az EU-s támogatás nélkül nem is lenne gazdasági fejlődés Magyarországon. Éppen most 4 százalék fölé lendültünk az év első negyedévében, mindenkit szeretnénk emlékeztetni, hogy ez a tesztpálya az élő bizonyíték, hogy mi nem mankón és mankóval közlekedünk, nem más lábán állunk. Vannak saját erőforrásaink és képességeink, és saját erőből, kizárólag saját erőből képesek vagyunk európai és világszintű teljesítményre” – hangsúlyozta a kormányfő.

Lázár lebuktatta saját főnökét

Ahogy a Sztárklikk korábban megírta: Lázár János egy őszinte pillanatában bevallotta, hogy a magyar gazdaság egyáltalán nem áll meg a saját lábán. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, mivel Magyarország sereghajtóból az élre tört az európai uniós források kezelésében, így lehetőség nyílik a kiírt 9 ezer milliárd forintnyi megpályáztatott forrásból 2200-2700 milliárd forintot fejlesztésre fordítani.

Ezt a miniszter többek között azzal indokolta, hogy ebből a pénzből növelni kell az ország versenyképességét:

“Ugyanis ezekben az években dől el, hogy a magyar gazdaság meg tud-e állni a saját lábán: ha 2020 után jóval kevesebb brüsszeli forrás áll majd rendelkezésre, akkor “képesek leszünk-e (…) olyan gazdaságot működtetni, amely az ország fejlődésének motorja lehet, nem pedig külső forrásokra szorulni” – magyarázta Lázár.

Ezek a fiúk már nem tudják mi a jobbkéz és a jobbláb közötti különbség. Persze ha esetleg segítséget kérnének szakemberektől… de ők is csak azt javasolnák, ideje menni, ideje lemondani.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: