Az igazságosságot helyreállító, egyenlőségelvű baloldali politika középpontjában a munkavállalók érdekei állnak. Azok a kisemberek, akik munkájukkal működtetik a közintézményeket és a vállalkozásokat, joggal várják el, hogy adóforintjaikért cserébe az állam megvédje jogaikat és óvja munkakörülményeiket. – Botkla László miniszterelnök-jelölt dolgozata.
A magyar munkavállaló alapélménye jó ideje a kiszolgáltatottság és a létbizonytalanság. A bérezés és a munkakörülmények gyakran a menedzsment egyoldalú akarata, egyéni alkuk és kiszámíthatatlan érdekviszonyok mentén alakulnak.
Magyarországon a globális kapitalizmus körülményei közepette eleve fennálló kiszolgáltatottságot fokozták az Orbán-kormány intézkedései, amelyek szisztematikusan gyengítették a munkavállalók pozícióit.
E tekintetben nincs különbség a multiknál, a magyar kiskereskedelmi üzletekben, kis-, közép- és nagyvállalatoknál vagy a közszférában foglalkoztatottak között: mindannyian úgy érezhetik, a kormány nemhogy cserbenhagyta őket, de még utánuk is rúgott.
A baloldal feladata, hogy megvédje a munkavállalókat, csökkentse sérülékenységüket.
A dolgozók oldalára állunk, igazságot teszünk a munka világában.
A következő kormány újraépíti a bizalmat a munkaadók és a munkavállalók, valamint az állam és a szakszervezetek között. Gyökeres változásokat hajtunk végre a bérezés, az érdekegyeztetés, a közmunka és a szakképzés területén.
Az Orbán-kormány idején több mint nyolcszorosára növekedett a jövedelmi különbség a legtehetősebbek és a legalsó rétegek között. Természetessé vált, hogy aki a tápláléklánc csúcsán van, megeszi a gyengéket. Baloldali politikusként ezt nem csupán igazságtalannak, de megvetendőnek is tartom. Mindent el fogok követni, hogy ennek véget vessek. Ellenfeleim szerint a vagyoni egyenlőtlenségek felszámolásának politikája az irigységen alapul. Ez teljes félreértés.
Az, hogy túlzónak minősítsük a mai világban tapasztalható vezetői fizetéseket, jutalmakat, prémiumokat nem irigység, hanem erkölcsi alapállás kérdése.
Az Orbán-rendszer kapzsiságával, az uniós források ellopásával és felélésével szemben egészen más irányt javaslok. A szolidaritásalapú szemléletmód ideje ékezett el. Konkrét és számon kérhető elképzeléseim vannak arra, hogyan vessünk véget a szégyentelen pazarlás és a mérhetetlen nyomor hazánkra jellemző kettősségének.
Először is, az állami szférában, a vezetői fizetések körében bérplafont kell bevezetni. A köz szolgáitól elvárható bizonyos fokú mértéktartás. Mindenkit megillet a tisztes fizetés, de a túlzott, sokmilliós fizetések korának véget vetünk. Az állami szférában senki se keressen többet a köztársasági elnöknél.
E szabálynak nemcsak a minisztériumokban és az önkormányzati szférában kell érvényesülnie, hanem az állami pénzből működő alapítványoknál, intézeteknél is. Aki Matolcsy Györgyhöz és a jegybanki alapítványok vezetőihez hasonlóan ötmilliós fizetésre tart igényt az állami szférában, az nem szereti eléggé a hazáját.
A piaci szférában is kívánatos a mértékletesség. Megválasztásom esetén 2018-tól az ötvennél több alkalmazottat foglalkoztató cégeknek törvényi kötelezettségük lesz nyilvánosságra hozni, hogy náluk milyen mértékű bérkülönbségek állnak fenn.
E cégeknél, ahol nincs kollektív szerződés, minden év novemberéig a cégvezetés és a dolgozók képviselői tárgyaljanak az elfogadható bérkülönbségek következő évi mértékéről. Ahol van kollektív szerződés, ott ebben kell rendezni a menedzsment béreit is. Kívánatos, hogy a vezetők ne keressenek többet alkalmazottaik átlagbérének hétszeresénél. Ez a rendelkezés a közepes és nagyvállalatokra, a multinacionális cégekre egyaránt érvényes lesz. Ösztönzésképpen azokat a cégeket, amelyek nem engedik elszabadulni a bérkülönbségeket, adókedvezményben és közbeszerzési előnyben részesíti az állam.
A munkabér-egyenlőtlenségeknek van még egy aspektusa, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül: a nők béréről van szó. Orbán Viktor állítólag nem foglalkozik „nőügyekkel”, a nők ügyeivel. Számunkra ezzel szemben az egyik legfontosabb kérdés az, miként lehet elmozdulni abból a helyzetből, hogy egy nő ugyanazért a munkáért negyedével kevesebb bért kap, mint egy férfi.
2018-ban az egyik legelső intézkedésünk arra irányul majd, hogy egyenlő munkáért mindenki egyenlő bért kapjon. Ha egy cég vagy intézmény nem tesz ennek eleget, akkor szankciókra számíthat. Ezt törvénybe fogjuk iktatni.
A kereseti egyenlőtlenségek rendezésén túl célunk a munkavállaló kiszolgáltatottság csökkentése is. Az állam nem nézheti tétlenül, hogy polgárait a munkahelyükön megalázzák, kihasználják. A kiszolgáltatottság csökkentése érdekében munkaügyi jogsegélyhálózatot hozunk létre.
Nem hagyjuk, hogy a munkavállalókra méltánytalan munkaszerződéseket kényszerítsenek, mert nincsenek megfelelő szervezetek, amelyek megvédhetnék őket.
Az Orbán-rendszer atomizálta a munkavállalókat, az ő rovásukra bármelyik munkaadó kénye-kedve szerint alakíthatja a szabályokat. A munka törvénykönyvének legújabb módosítási terve a munkavállalói érdekeket végképp alárendelné a multik akaratának: jogszabály szentesítené az éveken át kifizetetlenül felhalmozott túlórák és a többhetes, pihenőnap nélküli dolgoztatás gyakorlatát. Az ilyen „rabszolgatörvény” nemcsak a dolgozók anyagi biztonságát sodorja veszélybe, hanem az egészségüket is. Kormányra kerülve első lépéseim egyike lesz kezdeményezni e jogszabály eltörlését.
Az új munkajogi szabályokat, a munka törvénykönyve teljes újraírását a szakszervezetekkel együtt fogjuk kidolgozni, nem a hátuk mögött.
A munkavállalók védelmét illetően az állam feladata egyfajta „minőségbiztosítás”: a munkavégzés megfelelő feltételeinek garantálása és a bérkülönbségek elburjánzásának megakadályozása. A gyakorlati tennivalók jelentékeny részét azonban az államnak a szakszervezetekre kell hagynia. A baloldali politika fő célja a hatékony munkavállalói érdekképviselet megerősödésének támogatása, akár az állammal szemben is.
A kormányalakítás után azonnal helyreállítjuk az Országos Érdekegyeztető Tanácsot.
Az Orbán-rendszer a kiszolgáltatottságnak egy még mélyebb bugyrát is létrehozta azzal, hogy a vidéki Magyarországon közmunkaalapú társadalmat teremtett. A kistelepüléseken, a szegényebb régiókban csak annak lehet esélye alapvető létszükségleteit – igen alacsony szinten – kielégíteni, aki magára ölti a sárga mellényt.
A közmunkáslét a jogfosztottsággal és a létbizonytalansággal azonos. A közmunkát Orbán Viktor nem esélyként kínálta a leszakadó vidéki társadalmi rétegeknek, hanem büntetésül.
Ma minden huszadik foglalkoztatott közmunkásként kénytelen dolgozni, sokkal rosszabb munkafeltételek között és jóval alacsonyabb fizetéssel, mint a köz- és magánszférában dolgozó többi alkalmazott, pedig az ő helyzetük sem jó.
A közfoglalkoztatás megalázó és megbélyegző, a helyi politikai-hatalmi viszonyoknak szolgáltatja ki a rászoruló embereket. Gyakran a nemzeti konzultációs kérdőív kitöltése, vagy akár a népszavazási, választási részvétel és az elvárt módon való szavazás dönti el, kap-e az álláskereső legközelebb is munkát, vagy kidobják a rendszerből. Sajnos a programokban dolgozók közül sokan nem is látnak más alternatívát, mivel minden egyéb lehetőséget elzárnak előlük. Mi ezen változtatni fogunk: a közmunkát úgy alakítjuk át, hogy ugyanolyan státuszú és anyagi elismertséggel rendelkező munka legyen, mint bármelyik más minimálbéren végzett tevékenység. Kormányra kerülve a közmunka javadalmazását egyenlővé tesszük a minimálbérrel, amelynek összegét emelni fogjuk, hogy végre legalább a közép-európai szintet elérje.
A minimálbér és a közmunkabér emelése sem vezet ki azonban a csapdából. A képzési, átképzési programokra a jelenleginél jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetni, piacképes tudást nyújtva a ma még kiszolgáltatott munkásoknak. A biztonságot erősíti, ha a közszféra közalkalmazotti jogviszonyba veszi a közmunkásokat.
A választási győzelem után jogszabályokkal falazzuk be a kiskapukat, amelyek ma lehetővé teszik, hogy a közintézmények közmunkásként foglalkoztassák vissza az állásukból kitett közalkalmazottakat, alacsonyabb fizetésért.
Ezzel összhangban a közalkalmazotti béreket szintén emelni fogjuk, hogy a minimálbér-emelés ne vezessen munkahelyi bérfeszültségekhez.
A munkavállalók érdekvédelmének erősítése mellett piaci ösztönzőket is bevezetünk, hogy a magyar cégeknek ne azon kelljen gondolkodniuk, hogyan hozzanak be olcsó munkaerőt Ukrajnából – ez Orbán Viktor válasza a magyar munkavállalók százezreinek kivándorlására –, hanem abban versengjenek majd, hogy minél többet képezhessenek és felvehessenek a közmunkások közül.
A baloldali kormány a munkavállalók oldalára áll, de partnerséget kínál a munkaadóknak is, hogy megoldhassuk közös problémáinkat.
Ilyen közös ügy a szakképzett munkaerő hiánya. A Parragh-féle szakképzési rendszer megbukott. A oktatástól elválasztott, elavult szakképzési rendszer képtelen megbirkózni a 21. századi követelményekkel. A szakképzési programok csakis erős általános ismeretekre épülhetnek: ma már egy szakmunkásnak is érettségire van szüksége. Sokkal hatékonyabban kell működtetni a felnőttképzési, átképzési rendszert, valamint a nők és a sérülékeny társadalmi csoportok munkaerő-piaci részvételét támogató programokat.
Magasabb jövedelem, nagyobb biztonság, erős érdekérvényesítés: ezt kínálja a bérből és fizetésből élőknek a baloldal.
Az éves bérmegállapodással, a közszférában bevezetett vezetői bérplafonnal, a nők kereseti egyenlőségével, a szakszervezetek szerepének növelésével csökkenteni fogjuk a ma még jelentős egyenlőtlenségeket. A legelmaradottabb kunhegyesi és a legfejlettebb győri járásban is az Európai Unió átlagához közelítő fizetéseket, képzettebb, megbecsültebb magyar munkavállalókat szeretnék látni. A munkavállalók jogainak helyreállítása, életminőségük javítása érdekében is le kell váltanunk Orbánt 2018-ban.
